Életre kel a japán polgári repülőgépgyártás?

A Mitsubishi nagoyai üzemében már tesztelik az első utasszállító gépeket.

A tervek komoly voltát igazolja, hogy egy, külföldi szakújságírókból álló csoportot is meghívtak a Mitsubishi Heavy Industries Nagoyában működő repülőgépgyártó üzemébe. Nobo Kishsi, az gyár vezérigazgatója elmondta, hogy némi késében vannak az eredeti ütemtervhez képest. „De ez nem baj, annál alaposabbak a tesztek” – tette hozzá. Majd azt is mondta, hogy „… Nagoya az lehet a jövőben a Mitsubishinek, ami Seattle az amerikai óriásnak, a Boeingnak”. Vagyis egy hatalmas légi kísérletező, tesztelő központ. A japán cég egy közepes távon közlekedő, 70-90 utas befogadására képest modellt alkotott meg.

A Mitsubishinél óriási tapasztalatok halmozódtak fel, igaz ezek jelentős része már történelem. A II. világháború idején itt készültek a híres-hírhedt Zero harci gépek. Aztán a háború után a békeszerződés tiltotta Japánnak a repülőgépgyártást. A tilalmat az ötvenes években oldották fel. 1964-ben próbálkozott Japán utasszállítót a piacra dobni, de a kísérlet kudarcba fulladt. Azóta csak önvédelmi célú, kisméretű katonai gépeket gyártottak. De a Mitsubishi nem szakadt el a polgári repülőgép ipartól, mert együttműködött a Boeinggal és a 787-es modell, a híres „Dreamliner” egyik beszállítója volt.

A japán cég úgy véli, hogy a közepes gépek az a piaci szegmens, ahol nagyon gyorsan nő a kereslet, igaz van konkurencia is, hiszen ebben a kategóriában fejleszt a brazil Embraer és a kanadai Bombardier is. De a japánok most nagyon bíznak a sikerben. Igaz a „Flightglobal” szingapúri székhelyű légügyi tanácsadó cég főnöke azt mondta: „Ma könnyebb egy embert a holdra juttatni, mint egy olyan repülőt konstruálni, amilyenre a légitársaságok vágynak.” A Mitsubishi azt állítja, hogy új gépe húsz százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt majd, mint a konkurencia jelenleg ismert hasonló modellje.

Fotó: GettyImages

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez