Chomsky: küszöbön az új világháború

2-3 szimbolikus percre vagyunk éjféltől vagyis egy nukleáris háborútól – állítja az atomfizikusok órája, mely a nyolcvanas évek óta nem jelzett ilyen nagy veszélyt – nyilatkozta Chomsky professzor az Russia Today című orosz állami portálnak.

A híres nyelvész, a generatív lingvisztika atyja az utóbbi időben sokkal inkább szélsőbalos politikai nyilatkozataival hívja fel a figyelmet magára, így  nem meglepő, hogy most a Putyin-féle állami szócsőben is szerepet kap. Álláspontja ugyanis – különösen, ami az ukrán válságot illeti – markánsan eltér a nyugati mainstreamtől, és inkább Moszvkához húz. Teljesen azért nincs egyedül ott sem. Egy szakértő, akit ő is idézett Moszkva-barát orgánumnak, John Mearsheimer azt írja a Foreign Affairs című szaklapban azt, hogy a Nyugat a felelős az ukrán válságért. Ukrajna most a NATO-hoz és az Európai Unióhoz akar csatlakozni. Olyan ez mintha Mexikó a nyolcvanas években úgy döntött volna: csatlakozik a Varsói Szerződéshez – nyilatkozta a baloldali amerikai professzor. Chomsky szerint a nagyhatalmak egyszerűen figyelmen kívül hagyják a nemzetközi jogi egyezményeket miközben afrikai diktátorokat a hágai bíróság elé citálnak. Senkinek sem jut eszébe, hogy az USA szerepét firtassa az iraki válság kialakulásában, holott nyilvánvaló: az amerikai bevonulás 2003-ban felborította az egész régió egyensúlyát. A hatalmon levők Amerikában egyszerűen fütyülnek arra, hogy mi a lakosság háromnegyedének véleménye, mert az amerikaiaknak ez a része nem foglalkozik politikával, mert csak a megélhetésével törődik. Chomsky professzor közzétett egy dokumentumot, mely ezt a címet viseli : Rekviem az amerikai álomért. Az OECD országai közül ma Amerika az, melyre a legkevésbé igaz az, hogy az alul levők magasabb társadalmi csoportba kerülhetnek. A formális demokrácia remekül működik, de a társadalom megfagyott, mert nincs belső dinamikája. Aki az alsó jövedelmi kategóriába tartozott a születése idején, az jó eséllyel ott is marad – állítja a rendszer kritikus Chomsky professzor, aki szerint az USA egyre kevésbé a lehetőségek országa.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez