Már gyakornokok is segítenek nekik és tanulnak tőlük – a magyar orvosok 12. napja Ugandában

Gyógyítás reggeltől délután ötig, és közben “zsugázás”. Hogy ez mi is, azt megtudhatják Kozári Karina blogjának újabb bejegyzéséből. Folytatódik a Magyar Afrika Társaság ugandai orvosi miszziója.

12. nap

Fáradtan keltünk. A tegnap esti tévéshow és csapatépítés után nehezünkre esett kikelni az ágyból. Szerencsére Gertrúd ismét meglepett minket az egyik kedvenc fogásukkal. Egy jó erős afrikai kávét követően a gyógyszertárban kezdtük a napot, majd onnan egyenesen rendelni ment a csapat. A helyzet nem változott semmit, ismét több mint száz beteg várt ránk és még több füzet mellyel ment a “zsugázás”.

A gondnok tovább nehezítette a munkánkat: begyűjtötte, átrendezte, kiosztotta, majd újból begyűjtötte, átrendezte és kiosztotta a füzeteket, majd megint … a probléma csak az volt, hogy a begyűjtött füzetek tulajdonosai hazamentek rendelés közben. A rendszert még mindig nem látjuk át, de igyekszünk a magunk módján ellátni a munkát: behívjuk az ajtóhoz legközelebb álló beteget. Ez néha komoly akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk szabadon közlekedni a várakozók tolongása miatt.

Nehéz pácienssel kezdtük a napot: a frissen operált katéteres beteg követelte, hogy cseréljük ki a katétert,de erre a műveletre nem csak mi, hanem a helyi egészségügyi személyzet sincs felkészülve. Feleségével sem tudtuk megértetni, hogy nincs sem az ő, sem a férje bajára katéterünk, sem gyógyszerünk. Végül megállapodtunk, hogy visszamennek a kórházba.

Ma ismét volt segítségünk a helyi  egészségügyi iskola gyakornokainak személyében. Többségük lelkesen tolmácsol és igyekszik ellesni a szakmai fortélyokat.Az idő is elviselhetőbb lett, ma egész nap esős, friss szellős napunk volt. A betegek harmada csak gyógyszerért jön, illetve a “muzungu” (fehér) doktort akarja látni. Kirívó esettel nem nagyon találkoztunk ma, kivéve pár tüdőgyulladásos gyereket, talpig rühes csecsemőt. A szokásos hasfájós, ízületi fájdalmakkal küzdő idősek nagyobb arányban jelentek meg. Kötözésre visszajöttek ketten, illetve gyógyszerért még páran.

Öt óra után nem sokkal befejeztük a munkát. Egyből hazamentünk és vacsoráztunk. Érződik, hogy rengeteget dolgozunk, és még mindig van, akit haza kell küldenünk, mert nem tudjuk ellátni. Egy-egy rövid, pár perces szünet fér bele az időbe, de így is általános, hogy nem eszünk, iszunk, csak a nap végén jövünk rá, hogy tele van a vizespalack mindenkinél. Ennek ellenére boldogok vagyunk, amikor a páciensek elégedetten és bizakodva távoznak tőlünk.

Fotó: Kriszti “zsugázik”.

Az előző rész itt olvasható.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez