Jön az aszálykötvény Kaliforniában

Fogyasztási korlátozás, vízgazdálkodási szabályozás már van, az állami infrastruktúra fejlesztésére még több pénz pedig lesz Kaliforniában.

Kötvénykibocsájtással is forrást igyekeznek teremteni Kaliforniában a szárazság okozta károk leküzdéséhez. Mostanában kellene víz formájában felgyülemlenie a föld alatt az elolvadt téli hónak, csakhogy ez a tartalék is hiányzik, mivel ilyen csapadék sem esett sok a hideg évszakban. A vízhiány, a szárazság problémáinak megoldása érdekében tudósok és tisztviselők ültek össze egy konferenciára a Kaliforniai Egyetemen. Martin Hoerling oceanográfiai és légköri szakértő itt jelentette ki, hogy az aszályhoz a szokásosnál melegebb időszak is hozzájárul, megint egy fokkal mérnek magasabb átlagot a korábbi időszakhoz képest, így már akár négy fokkal is melegebb tavaszt és nyarat produkálhat az idén a természet. Kimutatták fatörzsek vizsgálatával, hogy talán ezer éve volt – és évtizedeken át tartott – a térség mega-aszálya. Az ahhoz hasonló mostani természeti viszonyok már legalább öt éve kezdődtek el. A kaliforniai kormányzó elrendelte a víz használatának 25 százalékos csökkentését, továbbá már korábban elfogadták a felszín alatti vizek felhasználásának jogszabályát. De beruházni, az állami infrastruktúrát fejleszteni is szükséges, melyhez többletforrások szükségesek. A pénz – 7,5 milliárd dollár – előteremtése érdekében kötvénykibocsátást tervez Kalifornia.  (Fotó:AFP)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez