Felére csökkent a kaszinókirályok jövedelme Makaón. Már nem 33 millió dollár/perc

A bálnák ugyanis félnek. Bálna a neve azoknak, akik milliókban játszanak. Mitől félnek? A kínai kommunista párt rettegett nyomozóitól.

Felére csökkent a nagy kaszinók bevétele az első negyedévben, pedig a kínaiak nagy ünnepe, a Holdújév eddig mind rekordprofitot hozott. Adelson, a legnagyobb amerikai kaszinókirály percenként 33 millió dollárral lett gazdagabb ilyenkor a korábbi években. A Las Vegasban meggazdagodott kaszinókirály 11 éve érkezett Makaóra. Azóta Makaó messze lekörözte Las Vegast: a bevételek a hétszeresét teszik ki annak, amit a sivatagi kaszinóváros produkál.

Adelson a világ egyik leggazdagabb embere – vagyonát 28 milliárd dollárra becsülik. Az egyik legnagyobb támogatója a republikánus pártnak, melynek a választási kampányára legutóbb 90 millió dollárt adott. Üzlettársa nem más, mint David Beckham, aki egyben az Adelson kaszinók arca is. Az egykor válogatott brit futballista magánrepülőgépen érkezik Makaóra, ahol limuzin várja. A képsor a csalogató reklám része.

Csakhogy eközben Makao kicsit olyan, mint Las Vegas az ötvenes és hatvanas években, amikor a maffia volt ott az úr. A triadok, a helyi kínai maffia tagjai ki vannak tiltva Adelson kaszinóiból, de a többi helyen nagyon is jelen vannak. Ők futtatják a prostikat. A prostitúció legális Makaón.

De kik a kliensek? Már eddig is sejthető volt, hogy a legtöbb pénzt a nagyhatalmú kínai mandarinok hozzák, akik a kommunista párt nevében a Mennyei Birodalmat jelenleg kormányozzák. Csakhogy Hszi Csinping elnök megindította a nagy tisztogatást a korrupció ellen, és ez elérte Makaót is. Ma mindenki tudja, hogy a kommunista párt rendőrei ott ülnek a kaszinókban, és figyelnek. Ki mer ilyen körülmények között játszani?

Az üzlet tehát nem megy olyan jól, mint régen, de azért nem kell aggódni a kaszinókirályok miatt. Igaz, hogy az FBI is tudakozódik utánuk. Magának Adelsonnak pedig pere kezdődik április végén az Egyesült Államokban. A saját alkalmazottai perelték be. Talán akkor kiderül néhány részlet a kaszinóbizniszből, mely az FBI szerint jelentős részben illegális pénzekből gyarapodik. A pénzmosás az egyik fő vádpont. Ha most a kínai rendőrök is csatlakoznak az FBI-hoz, akkor Makaó is Las Vegas útjára kell, hogy lépjen. Valamiképp meg kell kissé tisztulnia, még azon az áron is, hogy az elsőszámú kaszinókirály esetleg nem lesz gazdagabb minden percben 33 millió dollárral.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez