Argentína: Két anya, egy gyerek

Anya csak egy van – gondolhatnánk. Erre a szinte megdönthetetlen igazságra látszik rácáfolni az argentin Antonio esete, akinek bizony egy édesapja – és immár hivatalosan is – két édesanyja van. Miután a Buenos Aires-i tartományi hatóságok az alig egyéves Antoniót két anyuka és egy apuka gyerekeként anyakönyvezték, a kisfiú Latin-Amerikában elsőként papíron is három szülővel büszkélkedhet.

Antonio szokatlan “hármas könyvelését” két édesanyja – egy leszbikus pár – és biológiai édesapja kérvényezte a hatóságoktól, a tisztviselők pedig a fiatal személyazonosságához való jogát szem előtt tartva elfogadták a szülők kérését.

A kisfiú vezetéknevét a szülők nem kívánták nyilvánosságra hozni, azt azonban elmondták a sajtónak, hogy a két hölgyhöz hasonlóan, a mesterséges megtermékenyítésben szerepet vállaló édesapa is részt kíván vállalni Antonio nevelésében.

“Tudjuk, hogy egészen rendhagyó dologról van szó, azonban az argentin alkotmány és a nemzetközi szerződések értelmében a döntés egyértelműen a kiskorú javát szolgálja.”

– fejtette ki a BBC Mundónak Alberto Pérez, a Buenos Aires-i tartományi kormányzóság kabinetfőnöke, aki azt is elmondta, hogy a törvényi előírások mellett a döntésben a humanitárius szempontok is nagy szerepet játszottak.

Argentína az elmúlt években a meleg párok jogainak elismerése terén vezető szerepet vállalt, hiszen Latin-Amerikában elsőként ebben az országban iktatták törvénybe az egynemű párok házasságát. Az argentin jogalkotók e mellett az egynemű párok gyermekeinek jogi helyzetét is rendezték, így ma már a meleg párok egyszerű adminisztratív úton, bírósági tárgyalás nélkül vehetik nevükre gyerekeiket.(Fotó: Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez