Kenyában közmunka nélkül is több a munkahely

Kenyában a gazdaság egészséges fejlődését mutatja, hogy egy év alatt 800 ezerrel bővült az új munkahelyek száma. A gazdasági növekedés üteme hajszálnyival elmarad az egy évvel korábbi tempótól, de az 5%-ot meghaladó bővülést így is sokan megirigyelhetik.

Kenyában tavaly 5,3 százalékos gazdasági növekedést mért a statisztika, míg 2013 esetében 5,7 százalékot. A lakosság mind erőteljesebb fogyasztása, valamint a gyorsan növekvő beruházások tehát továbbra is az Európában egyelőre elérhetetlennek tűnő 5 százalékos küszöb fölött tartják a mutatót. Az afrikai ország számára komoly eredmény, hogy sikerült jelentősen bővíteni a foglalkoztatottak számát. Új munkahelyből csaknem 800 ezret könyvelhetnek el a statisztikusok, így ebben a tekinteten 5,9 százalékos a növekedés. Azt azonban negatívumként fogalmazták meg, hogy bizonyos csökkenés is bekövetkezett éppen az újonnan kialakított munkahelyeknél, mivel megszűntek tevékenységek például a mezőgazdaság egyes ágazataiban. Ugyanebben a szektorban azonban a foglalkoztatottak létszámbővülése is megfigyelhető volt, például az állattenyésztők lettek többen. A kenyai gazdaságról készülő jelentés egyik passzusa pedig arra utal, hogy évek óta érzékeny veszteségek keletkeznek a hamisított áruk miatt.  Fotó AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez