Mit fognak enni Líbiában ?

Svájc, Genf – Az ENSZ szerint két hónap múlva nem lesz mit enni Líbiában. A világszervezet adatai szerint az észak-afrikai országnak 45-60 napra elegendő tartaléka van.

 

 Hamarosan elfogy az élelmiszer Líbiában. Az ENSZ Élelmezési Programjának vezetője, Daly Belgasmi azt mondta, hogy az országban legalább 600 ezer ember szorul azonnali élelmiszer segélyre. Belgasmi megjegyezte, hogy a harcok miatt félmillió külföldi munkavállaló menekült el, akik közül több ezren a mezőgazdaságban dolgoztak. Munkáskezek hiányában az élelmiszertermelés visszaesett, a gabonahiány miatt pedig sorra zárnak be a pékségek.

 Az észak-afrikai ország élelmiszer szükségletének több mint a felét külföldről szerzi be. De az ország kereskedelmi kikötői bezártak, az élelmiszerárak az egekbe szöktek. A belső piac a harcok miatt megbénult, a szállítási útvonalak nem működnek. Külföldi segítség nélkül, elhúzódó válság esetén az országot súlyos élelmiszerhiány fenyegeti.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez