Nem kérünk a földrengésjósokból!

Ezt a Thaiföldet vaskézzel kormányzó hadsereg szóvivője közölte szokásos sajtóértekezletén. A katonás kioktatás szerint az alaptalan előrejelzésekből fakadó pánikkal kárt okoznak a turizmusnak.

Mivel nem sikerült előrejelezni a nagy cunamit tíz évvel ezelőtt, megnőtt a hagyományos földrengésjósok szerepe Thaiföldön. Csakhogy mivel ők is a piacról élnek, túlságosan sok földrengést prognosztizálnak.

A hadsereg szóvivője szerint Thaiföld nem különösen földrengésveszélyes terület. Gyakoriak ugyan a földmozgások, de a legtöbb 4-es, 6-os erősségű, vagyis nem igazán veszélyes. A 7-es erősségű, mely komoly károkat okozhat – mint például az elmúlt napokban Nepálban – nagyon ritka Thaiföldön. Pánikra tehát semmi ok! – hangsúlyozta a váll-lapos szóvivő.

Tavaly volt ugyan egy 6,3-as erősségű földrengés az ország északi részén, amit még a szomszéd országokban is megéreztek, de az a jelentős anyagi kár mellett mindössze egy halálos áldozatot követelt.

Kép: Europress/AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez