A tea a Kelet, a kávé a Nyugat itala

Ezt állítja egy filozófus, aki könyvet tett közzé ezzel a címmel: The Philosophy of Coffee-tasting (A kávékóstolás filozófiája). David Berman szerint a kávéivók individualisták, míg a teakedvelők közösségi emberek.

Egyetlen olaj, a caffeol a magyarázat a kávé ízére – mondja a filozófus. A teának sok ízárnyalata van. Ezek valahogy mind összefüggenek egymással úgy, ahogy a régi kínaiak gondolták. Ám a kávé ennek az egyetlen olajnak köszönheti a különleges ízét. A kávészem mindössze 0,5%-át teszi ki ez az olaj, de döntő hatása van nemcsak a kávé ízére, de az idegrendszerre is. Pontosabb lesz a megfigyelő képesség, a “dolgok a helyükre kerülnek”. Az egyedi íz olyan emberek kedvence, akik maguk döntenek a sorsukról, és nem várnak másokra.

Ezzel szemben a teaivók hozzászoktak ahhoz, hogy évezredeken keresztül a közösség, vagy valamilyen felsőbb hatalom döntsön róluk. Ezt állítja David Berman a művében. A remek elképzelést némiképp árnyalhatja, hogy a kávé a közel-keleti iszlám területeken is igen kedvelt ital, hiszen errefelé volt a kávé őshazája. Az Iszlám Állam területén például nincs túlságosan sok tere az egyéni kezdeményezésnek, kivéve persze az önjelölt Kalifát, akiről nem lehet tudni: a kávét kedveli-e, vagy inkább a teát?

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez