Titokzatos napvitorlás kering a Föld körül

Titkos, kísérleti eszközöket szállító űrrepülőt állított Föld körüli pályára szerdán az amerikai légierő.

Az X-37B típusú, pilóta nélküli, 9 méter hosszú mini-űrkompot Cape Canaveralből egy Atlas V hordozórakéta emelte a világűrbe. A katonai kutatóprogramnak ez a negyedik kísérleti repülése. A Boeing által megépített X-37B legutóbbi küldetése 674 napig tartott. A kis méretű, merőlegesen felszálló és vízszintesen landoló, többször felhasználható űrsiklók eddig 1367 napot, vagyis több mint 3 és fél évet töltöttek el a világűrben. A légierő nem közölte, hogy a mostani űrrepülést milyen hosszúságúra tervezi. Az űrrepülővel az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA kísérleti anyagmintái és a légierő elektromos meghajtású manőverező rakétája mellett – a Planetary Society nonprofit szervezet támogatásával – kísérleteket fognak elvégezni a Mylar típusú napvitorlával is. Bill Nye, a Planetary Society vezérigazgatója szerint az utolsó rakétafokozatban fellőtt, kibontott állapotában 42 négyzetméteres vitorlát az orbitális pályán a napfény fogja hajtani. Az eszközt a jövőben a nap klímájának és Föld felé tartó aszteroidák megfigyeléséhez kívánják majd felhasználni. A társaság egy hasonló kísérlete 10 évvel ezelőtt egy kudarccal végződött orosz rakétaindítás miatt hiúsult meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez