A harcos útja – felkereste saját sírját az öreg szamuráj

A koreai nemzetiségű fiatalember a japán hadseregben szolgált a II. világháború idején – kezdi a történetet a Roszijszkaja Gazeta cikke. Miután hadifogoly lett, évekig dolgozott a Szovjetunióban és megtanult oroszul. Ahelyett, hogy 1949-ben a japán foglyok általános felszabadításakor hazatért volna, éppen kórházban ápolták egy korábbi sérülés miatt.

Ekkor dőlt el a sorsa, marad. Egymásba szerettek az orvossal. A férfi felvette a szovjet állampolgárságot és együtt beutazták Szibériát, Üzbegisztánt és Dagesztánt. Az állandó csavargást azonban nem viselte jól a megmentő és szakítottak.

Hasonló okok miatt vált el első feleségétől is, akitől viszont már született egy fia és egy lánya. Családjától végül Kalmükföldre költözött. Itt a horgászat vált számára a legfontosabbá. Nagy megtiszteltetésnek számított, ha valaki Szása bácsitól tanult meg horgászni.

Második feleségét akkor vette el, amikor már gátőrként dolgozott új lakóhelyén. Egyébként szamuráj tudását is itt csillogtatta meg – 67 évesen. A gátőrházba betolakodó illetékteleneket szerelte le az ősrégi módszerrel. Csodálkozva meg is kérdezte tőle az egyik „áldozat”, hogyan sikerült legyűrnie. Szása bácsi erre most is azt mondja, hogy a japán gyerekek ötödikes korukban kezdenek foglalkozni a harcművészettel, és ha attól kezdve minden nap gyakorolnak egy kicsit, akkor igazi mesterekké válhatnak.

Már idős emberként döntött úgy, hogy hazalátogat Japánba. Mivel ott halottként volt nyilvántartva saját sírját is megnézte. Csak DNS-vizsgálattal sikerült bebizonyítani, hogy ő Yusitero Nakagawa. Bár nyugdíjasként valószínűleg jobb ellátást kapna Japánban, mégsem hagyja el Oroszországot. Számára a mai Japán már ismeretlen, egy teljesen más ország, mint régen.

Kép: Jelenet Akira Kurosawa A hét szamuráj című filmjéből (Europress/AFP)