Bombák után segélyek – veszélyes vizeken, Ádenben

Az Egyesült Arab Emírségek három hajónyi szállítmányt is eljuttatott Jemenbe.

Jemen legnagyobb kikötővárosában, Ádenben is harcok dúlnak. Nem csak a huszi lázadók nyomulnak előre, hanem a velük pillanatnyilag szövetségben álló korábbi nemzeti gárda egységei is. Ez az elitalakulat volt Szaleh előző jemeni államfő hatalmának fő bázisa, és ezzel magyarázható a gárda szerepvállalása a mostani konfliktusban. Ádenben kikötni tehát nem kockázatmentes, ráadásul a huszik elleni koalíció légicsapásaival is számolni kell. A légi akciókban részt vesznek az emírségek harci gépei is. De, akárcsak Szaúd-Arábia, az emírségek is igyekszik humanitárius segélyben részesíteni a polgári lakosságot. Pán napon belül három szállítmány is befutott Abu Dhabiból: először 1200 tonna élelmiszer, majd egy tankhajónyi dízel üzemanyag végül egy 460 tonnás gyógyszer és kötszer szállítmány. Szaúd-Arábia napokban duplázta meg Jemen segélyezését, már 540 millió dollárt tesz ki az útnak indított szállítmányok értéke. Az ENSZ és a Vörös Félhold munkatársai mindent megtesznek, hogy a szállítmányok eljussanak a rászorultakhoz. De a helyzet egyre rosszabb: a halálos áldozatok számát az ENSZ kétezerre becsüli és 600 ezerre a menekültekét. Egyes humanitárius szervezetek szerint a valós számok sokkal magasabbak. A 25 milliós Jemen élelmiszerszükségletét 95 százalékban importból fedezték. De az üzleti alapú hajó- és légiforgalom gyakorlatilag megszűnt, ezért, főleg a nagyvárosokban már riasztó az áruhiány. Volt ugyan egy pár napos humanitárius tűzszünet, de az szinte semmire sem volt elég. A harcok újrakezdődtek és a konfliktus vége egyelőre nem látszik. Nem csak a helyi érdekek generálják a háborút, a háttérben ott áll a térség két nagyhatalma, Irán és Szaúd-Arábia. Kompromisszum csak velük együtt képzelhető el, de erre egyelőre semmi esély nincs.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez