Tömeges antiloppusztulás – ki a gyilkos?

Több régióban csaknem 100 ezer állat hullott el Kazahsztánban. Az okokat még keresik.

Nincs közvetlen kapcsolat a tömeges saiga antilop-pusztulás és a Bajkonurból elindított, de nem sokkal a levegőbe emelkedése után megsemmisült Proton teherszállító űrrakéta között. Az űrjármű üzemanyagát különösen mérgezőnek tartják, de azt az orosz illetékesek cáfolják, hogy az állatok pusztulásához hozzájárult volna, már csak azért is, mert a tömeges mérgezés helyszíne nagy távolságra van Bajkonurtól. A közeli napokban még „csak” 80-85 ezer elhullott antilopról tudtak a kazahsztáni mezőgazdasági tárcánál, a miniszterhelyettes, Yerlan Nysanbayev a Kostanay nevű régióból ennyi tetemről kapott jelentést.

Kiderült, hogy Akmola és Aktobe régiókban is hasonló történt az antilopokkal, ott 28 ezer méregtől kimúlt állatot számoltak össze. A kazah szaktárcához már befutottak nemzetközi szakértői ajánlatok az okok felderítésére, a baj elhárítására. Ha valósak a mérgezésben kimúlt állatokra vonatkozó számok, akkor annak az adatnak is van jelentősége, amely egy tavalyi nyilvántartásban szerepel: Kazahsztán területén egy éve még 256 ezer antilopról tudtak. A cáfolatot ismertető bajkonuri közleményben tudni vélték a mérgezés okát is, állításuk szerint egy pasteurellosis nevű (baktérium) fertőzés vitte el az antilopokat.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez