Az apáca vallott, a spanyolok rászálltak a Boko Haram rettegett vezetőjére

Emberiesség elleni bűncselekmények és terrorista merényletek vádjával indított eljárást a spanyol központi bíróság a Boko Haram vezetője, Abubakar Sekauval ellen. Egy olyan spanyol apáca tanúvallomása alapozta meg a vádat, akit 2013-ban súlyosan bántalmaztak a nigériai radikális iszlamista szervezet harcosai.

A spanyol központi bíróság elfogadta az ügyészség által benyújtott indítványt annak a spanyol apácának az ügyében, akit 2013. márciusában raboltak el, majd bántalmaztak a Boko Haram harcosai Ganye városában. Az apácát végül titkosszolgálati akcióval sikerült kimenteni elrablói fogságából. A spanyol nő tanúvallomásában elmondta, hogy rendszeresen zaklatták és bántalmazták a Boko Haram emberei, szabadságát pedig teljesen korlátoztak.

A spanyol törvények lehetővé teszik a nemzeti bíróság számára, hogy külföldön bántalmazott állampolgárok ügyében is eljárjon, és eljárást indítson az elkövetők ellen. Mivel Nigériában nem indult eljárás, ezért a spanyol bíróság indokoltnak látta mielőbb lépést tenni az ügyben. A spanyolok emellett jelezték, hogy az ügyészség által benyújtott indítvány alátámasztja, hogy a Boko Haram rendszeresen követ el emberrablásokat, gyilkosságokat és szexuális zaklatásokat.

A nigériai táliboknak is nevezett terrorszervezet 2006-ban indította meg felkelését Északkelet-Nigériában azzal a céllal, hogy saját államot hozzon létre, amely az iszlám jogrendszer (saria) értelmezése szerint működne. A nigériai radikálisok elítélik és üldözik a nyugati kultúrát, oktatást és életformát. Ezért is nevezték el magukat Boko Haramnak, ami helyi hausza nyelven azt jelenti: „A nyugati műveltség bűn”.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez