Hősök Napja – a megosztó ünnep

1986-ban mondták ki először, hogy Uganda hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. Június 9.-ét 25 évvel ezelőtt iktatták be azért, hogy minden ugandai számára nyilvánvaló legyen, hogy a szabadságharcban elesett katonák egész Ugandáért adták a vérüket. Generációról-generációra örökítve, évről-évre az emlékezés lehetőségét adja ez a nap, hogy hálával gondoljanak azokra az emberekre, akik életüket áldozták az ugandai nemzet jobb létéért.

Ennek ellenére a legmegosztóbb nemzeti ünnepek közé tartozik. Általában a szabadságharcokban (polgárháborúban) elesettekre emlékeznek. Viszont, mivel mindkét oldalon voltak túlkapások a háborúban, ezért e nép számára nem egészen egyértelmű, hogy ki a hős. Itt a legtöbben saját hovatartozásuk és érzelmeik alapján döntik el, hogy kit tekintenek saját hősüknek.

Sokan vannak azok is, akik konkrét személyhez akarják kötni ezt a napot, azok előszeretettel ünneplik ilyenkor azt az orvost, aki 2000-ben megfékezte a pusztító Ebola járványt. Ő Dr. Matthew Lukwya.

A mai napon Yoweri Kaguta Museveni elnök Luwero-ba, majd Luwero közeli Ddwaniro-ba látogatott. Itt tartják a központi ünnepséget, ahol a polgárháború leghevesebb összecsapásai zajlottak.  Ddwaniro választása más szempontból is szimbolikus jelentéssel bír, hiszen ez volt a gyarmatosítás elleni harcok központja is.

Museveni elnök a nap folyamán felavatja az Ugandai Nemzeti Hősök emlékművét, majd ezt követően mintegy háromszáz embert részesít kitüntetésben. Legnagyobbrészt a  rendőrség berkeiből számíthatnak az elismerésre.

-kiváló érdemrend

– bátorságért érdemrend

– önfeláldozásért

-becsületért érdemrend

hős2

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez