Az ismeretlen kelet-ukrajnai katona sírja – Oroszországban

Nem harcolnak orosz katonák Dél-kelet Ukrajnában – szajkózza kitartóan Moszkva. Az orosz és külföldi bizonyítékok mellé most az ismeretlen donbasszi katonának állítottak emléket.

Mint a Hősök tere Budapesten, olyan a Mars-mező Szentpéterváron. A Néva partján fekvő nagy parkosított téren ég az örökláng az 1917 és 1933 között elhunyt hősök emlékére. Ugyanerről a lángról gyújtották meg 1967-ben az ismeretlen katona emlékművét Moszkvában, amely máig a II. világháborús győzelem egyik legfontosabb jelképe.

Új emlékművet állítottak a szentpétervári Mars-mezőn – ezúttal a Dél-kelet Ukrajnában elesett orosz katonáknak.

„Ismeretlen katona elhunyt Donbasszban békeidőben”

– fogalmazta meg a feliratot a Veszna (tavasz – a szerk.) társadalmi szervezet.

Vkontakte (az orosz közösségi oldal) adatlapjukon akciójukat Vlagyimir Putyin május végi rendeletével hozták összefüggésbe. Az orosz elnök utasítására ugyanis azóta államtitoknak minősülnek a békeidőben elszenvedett katonai veszteségekre vonatkozó adatok is.

A Veszna közleménye szerint Putyin könnyedén áldozza fel saját és mások katonáit politikai céljai elérésére. Ezzel a sírral azokra a honfitársakra emlékezik a szervezet, akiket Putyin küldött Ukrajnába.

„Hazudnak róluk, hogy szabadságon vannak, hogy kirúgták őket, pedig egyre több tény állítja, hogy orosz katonák harcolnak Donbasszban. És sérülten, vagy koporsóban térnek onnan vissza. Sírjaikat elrejtik, hallgatnak róluk, a rokonok pedig a megígért kompenzáció miatt hazudják, hogy a katonák kiképzés közben hunytak el.”

Hogy mi lett a kedden felállított emlékmű sorsa, arról egyelőre nem ír az orosz sajtó. Az viszont tény, hogy egyre több adat igazolja az orosz katonai jelenlétet Dél-kelet Ukrajnában. Ez a különböző ukrán és orosz híradások mellett a NATO állítása szerint képekkel és a katonai felderítéssel is bizonyítható.

Kép: Mars-mező Szentpéterváron (Wikimedia Commons)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez