A szenvedések első negyedévén jutott túl a brazil gazdaság

Áprilisban már munkahelyek is elvesztek, éppen százezerrel lett kevesebb belőlük. A brazil gazdaság számára a fájdalmas kiigazítás időszaka következik.

A neheze még csak most jön. A brazil gazdaság kilátásait vizsgáló IMF a GDP első negyedéves alakulását – mely a 2014-es azonos időszakhoz képest 1,6 százalékkal lett kevesebb – rossz előjelnek tekinti, kivált, mert az hat éve a legrosszabb eredmény. A Nemzetközi Valutalap értékelésével foglalkozó Guardian Weekly az ország korlátozott mozgásteréről ír, illetve arról, hogy a múlt hónapban bejelentett megszorító intézkedések a politikai köröket szinte minden irányból felbőszítették. Az első negyedév a gazdasági mélypontot jelentette, de a bizalom továbbra is romlik, a recesszió pedig elmélyülni látszik. Az ugyan igaz, hogy tavaly emelkedett a brazil export 5,7 százalékkal, de a makrogazdasági adatok csaknem mindegyike kedvezőtlenül alakul. Az elmúlt 12 hónapban az infláció igen magas volt, 8,17 százalék, az erre az évre számolt előrejelzés pedig ennél is több, 8,26 százalék, pedig a hivatalos cél mindössze 4,5 százalék. A befektetések két éve csökkennek, a gépkocsigyártás január óta 20 százalékkal zsugorodott. A munkanélküliség ugyan még alacsonynak mondható, de már erősödik a negatív tendencia, áprilisban például elveszett 100 ezer munkahely. Május második felében jelentették be a költségvetési kiigazításokat Brazíliában, az intézkedések között szerepel több támogatásféle visszaszorítása, állami kiadások, költések befagyasztása, jelenleg már 8 milliárd dollár lefaragása szerepel a büdzsében. Fotó:AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez