Irán nem kockáztatja repülőgépei lefoglalását

A Mahan Air teheráni társaság nemrég a nemzetközi embargó ellenére kilenc használt gépet vett és ezeket forgalomba is akarja állítani.

Alireza Jahangirian, az iráni polgári repülési hatóság elnöke közölte: Irán jogellenesnek tartaná, ha az amerikai hatóságok lefoglalnák egyik újonnan beszerzett utasszállító gépüket. Azt is mondta a teheráni illetékes, hogy ilyen akció esetén jogi eljárást indítanának az USA ellen. A jelenleg érvényben lévő gazdasági szankciók szerint Irán nem vásárolhat repülőgépet. Sem újat, sem használtat. Május elején mégis azt jelentette a Fars hírügynökség, hogy a magántulajdonban lévő teheráni Mahan Air 9 darab használt Airbus-t vett. Nyolc A-340-est és egy A-321-est. Az amerikai pénzügyi hatóságok vizsgálódni kezdtek, majd ezt egy iraki és egy egyesült arab emírségekbeli cégre összpontosították. E két vállalkozáson keresztül zajlottak a gépvásárláshoz szükséges pénzügyi tranzakciók. Azt még mindig nem tudni, hogy ki vagy kik a gépek eladói. Június elején a Mahan azt közölte, hogy pár nap múlva elindítja a Teherán-Dubai-Isztambul járatot, amelyen A-340-es gépek közlekednek majd. Erre az amerikai hatóságok úgy reagáltak, hogy a gépek legálisan lefoglalhatók, hiszen azokat Irán a szankciók ellenére szerezte be. Figyelemre méltó az iráni civil repülési hatóság mostani nyilatkozatában, hogy most pár héten belüli járatindításról van szó. Vagyis van némi késlekedés, a háttérben folyik a puhatolózás. Irán jelenleg 189 utasszállító gépet használ, ezek átlagéletkora 22 év, raktáron pedig 76 gép van, 24 éves korátlaggal. A flotta tehát vészesen elavult, amit a viszonylag gyakori balesetek is jeleznek. Tavaly augusztusban 39-en haltak meg egy belső járat lezuhanásakor, egy ukrán modell Iránban gyártott változata csapódott a földbe. Elvben e hónap végéig kellene lezárulniuk a nemzetközi tárgyalásoknak, amelyeken az Irán elleni szankciók estleges enyhítéséről vagy feloldásáról dönthetnek. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez