Dél-Afrika kutyaszorítóban

Nincs könnyű helyzetben a dél-afrikai vezetés, miután a népirtással vádolt szudáni elnök is megjelent az Afrikai Unió johannesburgi csúcstalálkozóján. A hágai bíróság Omar el-Besir letartóztatását követeli, de a kormánynak nem akaródzik ennek eleget tenni.

“Egy nagyon komoly kérdéssel kell szembenéznünk, amely egy másik ország jelenleg elnökét érinti” – mondta William Mokhari, a dél-afrikai Legfelsőbb Bíróság szóvivője, miután a szudáni elnök megérkezett a Dél-afrikai Köztársaságba. Omar el-Besir szombat éjszaka landolt, hogy részt vegyen a vasárnap és hétfőn tartott megbeszéléseken. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azonban vasárnap felszólította a Dél-afrikai Köztársaság kormányát, hogy tartóztassa le a háborús bűnökkel és népirtással vádolt el-Besírt. A politikusra a bíróság már két elfogatóparancsot is kiadott a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban 2003 óta elkövetett bűncselekmények miatt.
El-Besir a 2009-es első letartóztatási parancs óta először utazott olyan országba, ahol érvényes az elfogatóparancs. A johannesburgi Southern Africa Litigation Centre (SALC) vasárnap sürgős értesítést küldött a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy kötelezzék a hatóságokat az államfő letartóztatására. „Azt akarjuk, hogy tartóztassák le el-Besirt, mielőtt elhagyja az országot” – mondta Caroline James, a SALC jogásza. A szudáni külügyminiszter, Ali Ahmed Karti a kérdésben elmondta a News24-nek: el-Besir elnök tagja az Afrikai Uniónak, és továbbra is részt vesz a találkozókon, bárhol is legyenek.
A Dél-afrikai Köztársaság feldobta magának a labdát, hiszen úgy fest, a helyzetből sehogy sem jöhet ki jól. „Ha el-Besir érintetlenül hazatérhet, nemzetközileg elítélik majd a dél-afrikai vezetést, a döntés pedig csökkenti az ICC hitelességét is. Ha azonban elfogják az elnököt, a kormánynak azzal a váddal kell szembenéznie, hogy csapdába csalt egy afrikai vezetőt.” – írta a kérdésről Andrew Harding, a BCC dél-afrikai tudósítója. A kormány ezért időt kért, ugyanis még nem sikerült mindenkit elérni, tekintettel arra, hogy többen az Afrikai Unió megbeszélésein vettek részt, írja a helyi News24. A kabinetnek ezért szüksége van időre, hogy megfelelő döntést tudjon hozni. „Megpróbálunk egész éjjel dolgozni a kérdésen” – nyilatkozta Mokhari, aki kiemelte, nincs kockázata annak, hogy az elnök hazautazik. A Legfelsőbb Bíróság vasárnap késődélután elrendelte, hogy el-Besir nem hagyhatja el az országot, amíg a kérelmet nem véglegesítik. A döntést hétfő 11:30-ig elhalasztották, így a kormány időt kapott, hogy jobban felkészüljön. Az ICC és az Afrikai Unió között egyébként nem felhőtlen a viszony, az afrikai országok vezetői többször is nehezményezték, hogy tisztességtelenül vádolnak afrikaiakat, és kérték a bíróságot, hogy függessze fel eljárásait a jelenlegi vezetők ellen.
A szudáni elnök egyébként nem érzi magát bűnösnek az ellene felhozott vádakban. Tagadja, hogy etnikai tisztogatás történt Darfúrban, a Nemzetközi Büntetőbíróság vádjait pedig politikai motiváltságúnak tartja, írja az euronews a vezetővel készült interjú alapján. A Szudán nyugati részén fekvő Dárfúrban 2003 óta zajlik fegyveres konfliktus az afrikai felkelő csoportok és a szudáni arab kormányzati erők között. A kormányerők alakulatai, a hírhedt dzsandzsavík 2004-ben a felkelésre válaszul kezdtek fosztogatni arab többségű területeken, ahol a férfiakkal végeztek, a nőket és a kislányokat pedig megerőszakolták. Bár 2006-ban az Afrikai Unió védnöksége alatt, valamint az ENSZ támogatásával létrejött a Dárfúri Békemegállapodás, a fegyveres konfliktus nem fejeződött be. A humanitárius katasztrófa az ENSZ adatai szerint több százezer emberéletet követelt, és 2,7 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. Az államfő ellen 2009-ben elrendelt elfogatóparancsra reagálva el-Besir kiutasította a külföldi segélyszervezetek egy részét az ország területéről és kijelentette, határozottan fellép az ország stabilitását veszélyeztetőkkel szemben.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez