Csökkentették a választókor határát Japánban – ezt tennék a büntethetőségével is

A japán parlament jóváhagyta szerdán a választási törvény módosítását, 20-ról 18 éves korra szállítva le a választókor határát, az elmúlt 70 év legjelentősebb választási reformját valósítva meg ezzel.

A választókor határát legutóbb 1945-ben csökkentették a távol-keleti szigetországban, akkor 25 évről 20 évre.

Az egy év múlva hatályba lépő módosítás 2,4 millió 18 és 19 éves korú állampolgárral bővíti ki a szavazásra jogosultak körét a 127 milliós Japánban.

A 18 és 20 év közöttiek először a 2016 közepére tervezett szenátusi választásokon adhatják majd le a voksukat, hacsak nem lesz szükség addig előre hozott választásokra. Az új, alacsonyabb választói korhatárt fogják alkalmazni a továbbiakban a helyhatósági választásokon is.

Csökkentenék a büntetőjogi korhatárt is

A parlamenti pártok egyúttal megállapodtak, hogy ezzel összefüggésben mérlegelni fogják a felnőttkor büntetőjogi határának, valamint a választhatósághoz és a közhivatalok betöltéséhez szabott korhatár csökkentését is.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez