Találja ki, hol találták fel az AIDS, a SARS, az ebola és a MERS gyógyszerét egyszerre?

Naná, hogy Észak-Koreában. A kommunista ország sajtója pénteken azt állította, hogy az ország vezetői tudósai megtalálták az összes gyilkos kór ellenszerét.

A KCNA hivatalos hírügynökség szerint az észak-koreai tudósok ritkaföldfémekkel kevert trágyán növesztett ginzengből állították elő a Kumdang-2 nevű elixírt, amely kiválóan alkalmas a nevezett betegségek megelőzésére és gyógyítására. A phenjani rezsimhez közel álló egyik honlap szerint a készítményt még 1996-ban fejlesztették ki.

“A SARS-hoz, a MERS-hez és az ebolához hasonló rosszindulatú vírusfertőzések az immunrendszerrel vannak összefüggésben, ezért könnyedén kezelhetőek a Kumdang-2 injekcióval, amely hatásos immunerősítő” – írták a beszámolóban.

A rendkívül szegény, vaskézzel irányított kelet-ázsiai ország semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá a készítmény állítólagos gyógyító hatását – fogalmazott az AP.

A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) néhány héttel ezelőtt ütötte fel a fejét a szomszédos Dél-Koreában, amellyel Észak-Korea hivatalosan máig hadban áll. Az országban azóta több mint százhatvan fertőzöttet és kéttucatnyi halálos áldozatot regisztráltak. Szakértők szerint a koronavírus ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez