Nyolcadik gyermeke születik a világ legrondább pasijának

Míg a világ legrondább nőjének kikiáltott Lizzy Velasquez lelkesen de magányosan készíti TED előadásait, a világ – de legalább is Afrika – legrandább pasija immár második feleségét fogyasztja, és nyolcadik gyermekét várja.

Godfrey Baguma 47 éves és Ugandában él. Beceneve – vagy inkább gúnyneve – Sebabi, ami a helyi buganda nyelven annyit tesz, a legrondább. Kinézése valóban nem szoksványos, amit egy genetikai rendellenesség okoz. Bár sokan úgy tartják, Afrikában a testi fogyatékkal élők helyzete egyáltalán nem könnyű, Sebabi egyáltalán nem kitaszítottként éli napjait. Már másodszor is megnősült, felesége pedig alig 30 éves, és kimondottan szép. Igaz a házasság nem az égben köttetett, Sebabi egyik rokona hozta össze az akkor 18 éves katie Namandával.

Godfrey-Baguma-wife-Kate-Namanda-Uganda-s-ugliest-man-449623-2

Bár Sebabi, akinek rossz tapasztalata volt korábban nőkkel, beleértve első feleségét is,  felajánlotta, hogy Katie mehet, amikor csak akar, ha nyűgnek érzi, hogy egy ilyen csúfsággal kell leélnie az életét, katie maradt. Sőt, hat gyermekkel ajándékozta meg Sebabit, akik közül – hála istennek – egyik sem örökölte apja betegségét. magukhoz vették a férfi első házasságából való két gyermekét is – így már igazi nagy afrikai családot alkotnak. És büszkén vallják, a szerelem mindent legyőz.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez