Randi a Plútóval, két hét múlva

A NASA New Horizon nevű űrszondája már nincs messze úticéljától, a Plútótól. Csupán 13 millió mérföld, és el is éri a törpebolygót. Ha minden igaz, akkor ez nagyjából két hét múlva, július 14-én fog megtörténni. Az egyetlen probléma, hogy a NASA munkatársai nem igazán találják a célpontot.

Mivel a Plútó csupán 2300 kilométer átmérőjű, így meglehetősen nehézkes pontosan behatárolni, hol található éppen. Pedig ahogyan azt nyilván sejtik, amikor űrhajókról és bolygókról van szó, akkor aztán tényleg fontos minden centiméter.

Ehhez pedig hozzájön a tény, hogy a New Horizon és Földünk között óriási a távolság, ennek köszönhetően pedig mintegy kilencórás késés van az irányításban. Ami azt jelenti, hogy az amerikai tudósok ennyivel később észlelik a pilóta nélküli gép jeleit.

A New Horizon nagyjából akkora, mint egy zongora, és pontosan 7750 mérföldre kell majd lennie a Plútótól, hogy meg tudja vizsgálni a felszín alatti rétegeket. Ha mindez nem lenne elég, akkor itt a legnagyobb kihívás a NASA munkatársainak: az egészre csupán egyetlen esélyük van.

Ha azonban minden sikeresen zárul, elég nagy előrelépésre számíthatunk a Plútó tanulmányozásában. Mire viszont a New Horizon kulcspozícióba kerül, a gépet irányító szakértőknek már nem lesz beleszólásuk annak útvonalába, így csupán reménykedhetnek abban, hogy mindent jól állítottak be.

Ne feledjék tehát július 14-én figyelni a híreket arról, vajon sikerül-e a történelem egyik legbonyolultabb űrbéli művelete.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez