Rossz kart húzott meg – mindenki meghalt

A rossz kart húzta meg és véletlenül leállította a működő motort annak a tajvani gépnek a pilótája, amelyik még februárban zuhant le. A tragédiában több mint 40-en haltak meg.

Idén februárban zuhant le 58 emberrel a fedélzetén egy gép Tajvanon, a balesetben 43 ember vesztette életét. A Transasia légitársaság gépe előbb egy autópálya fölött repült el, majd egy folyóba csapódott, most pedig kiderüölt, hogy valószínáleg a pilóta okozta a balesetet – írja a Guardian.

A tajvani biztonsági tanács közlése szerint a gép kapitánya, Liao Jian-zong véletlenül már a leszállás előtt kikapcsolta a gép motorjait, és ez okozta végül a tragédiát. A kapitány már tavaly májusban is megbukott egy repülőgép szimulátoros vizsgán, akkor az volt a gond, hogy nem tudta, mit kell csinálni, ha kigyullad az egyik hajtómű felszállás közben.

A 41 éves pilóta a gép fekete doboza szerint a gép lezuhanása előtt azt mondta: “Hű, a rossz oldali kart húztam meg!” A felvételek szerint úgy tánik, ezután némi zavar támadt a pilótafülkében, ahol a két pilóta megpróbálta visszanyerni uralmát a gép fölött, miután a gép másik hajtóműve leállt, Liaonak ugyanis a működő hajtóművet sikerült leállítania. Megpróbálta újraindítani a motort, de egy fiatalabb pilóta akkor már azt jelezte, hogy közeledik a becsapódás – és ezek az utolsó szavak, amik hallatszottak a felvételen.

A pilóta egyébként korábban harci gépeket vezetett, és 2009-ben kezdett utasszállítókkal repülni, a TransAsiánál 2010 óta dolgozott.

Fotó: Europress AFP Images

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez