Egy robot átment egy öntudatosságot tesztelő felmérésen

A New York-i Ransselaer Politechnikai Intézet tudósai végtelenül érdekes eredményekre jutottak a robotika újabb útvesztőiben. Robotjuk átment a klasszikus A Király Bölcs Emberei teszten.

A teszt a következőképpen néz ki:

“A Király összehívta három legbölcsebb emberét az országában, hogy eldöntse, ki legyen a következő tanácsadója. Mindhármuk fejére kalapot helyeztetett, úgy, hogy a résztvevők egymás kalapját láthassák, sajátjukat viszont nem. Mindegyik kalap vagy fehér vagy kék volt. A király szavát adta, hogy legalább egyikük kék kalapot kapott, tehát előfordulhat, hogy egy, kettő vagy három kék kalap van, az, hogy nulla viszont nem. A király azt is elmondta, hogy a teszt mindenki számára igazságos lesz. A bölcs embereknek pedig elmondta, hogy tilos egymással beszélniük. Végül pedig kijelentette, hogy az lesz közülük az új tanácsadó, aki elsőként feláll és kimondja kalapja  színét.”

Bár a robotok először nem tudtak válaszolni, mikor mindegyikük kimondta, hogy “nem tudom”, a kísérlet főszereplője így folytatta: “bocsánat, most már tudom.” Ezáltal felismerve saját létezését.

A kísérlet vezetői elmondták, hogy természetesen tudják: az egyszerű teszt elvégzése még nagyon messze van a mesterséges intelligencia öntudatra ébredésétől, de a vizsgálatban megvalósult tulajdonságok még jól jöhetnek az emberiség számára és a szimulálásában már egészen jók.

Továbbá akár filozófiai kérdéseket is megoldhatnak a közeljövőben robotok, amik esetleg túlmutatnak az emberek gondolkodásán.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez