Elhunyt a híres filmzeneszerző

Százéves korában elhunyt Van Alexander amerikai filmzeneszerző, aki az ötvenes évek közepétől számos televíziós sorozathoz és filmhez komponált zenét, de az ő dalaival indult el Ella Fitzgerald karrierje is.

A művészt szombaton egy Los Angeles-i kórházban érte a halál. A Variety.com filmes portál értesülése szerint szívelégtelenség miatt hunyt el. Van Alexander fontos szerepet játszott Ella Fitzgerald pályafutásában, társszerzője volt az énekesnő első sikerszámának, az 1938-as A-Tisket, A-Tasket című dalnak. Később ő komponálta a Joan Crawford főszereplésével forgatott Kényszerzubbonyban, a Mike Henryvel készült Tarzan és az inkák kincse című filmek, valamint a Bewitched és a Jeannie, a házi szellem című népszerű sorozatok zenéjét is.

Alexander 1915 májusában született New Yorkban, zongoraművész édesanyjától tanult meg játszani a hangszeren. A harmincas évek végén már saját együttest alapított. 1943-ban Kaliforniában telepedett le, ahol Mickey Rooney tévéműsorában kapott munkát, ezzel el is indult televíziós és filmzenei karrierje.

A hetvenes években három Emmy-díjra jelölték. 2002-ben életműdíjat kapott az Amerikai Zeneszerzők, Írók és Kiadók (ASCAP) szervezetétől – tudósított a BBC hírportálja. Századik születésnapját májusban több mint 200 családtagja és barátja körében ünnepelte. Mint akkor elmondta: csodálatos élete volt.

Kép: Van Alexander (Wikipedia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez