Mintegy negyven menekült tengerbe veszhetett Líbia partjainál

Egy menekülteket szállító gumicsónak elsüllyedt a Földközi-tengeren az afrikai állam és Olaszország között .

Ezt közölte túlélők beszámolói alapján az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csütörtökön.

“A kollégáim éppen kikérdezik a hajótörés túlélőit, (…) akik szerint harmincöt-negyven ember veszhetett tengerbe” – mondta Federico Fossi, az UNHCR szóvivője az AFP francia hírügynökségnek.

Az illetékes arról számolt be, hogy a szerdai baleset túlélőit délután a szicíliai Augustába szállították.

A szervezet szerint az áldozatok többsége Afrikából (Beninből, Eritreából, Maliból és Szomáliából) érkezett.

A La Repubblica olasz napilap értesülései szerint a menekültek három gumicsónakkal vágtak neki a tengernek Tripoliból. Az egyik, nagyjából százhúsz embert szállító csónak ereszteni kezdett, majd elsüllyedt. A bevándorlókat a német haditengerészet egyik hajója mentette ki, amely végül összesen 283 embert vett fedélzetére.

A Save the Children nevű nemzetközi humanitárius szervezet szerint az eltűntek között nők és gyerekek is vannak.

“Több túlélővel beszéltünk és megegyeznek a verzióik. Itt van előttem egy síró fiatal fiú, aki azt mondja, hogy elvesztette a testvérét” – idézte az újság a Save the Childrennek dolgozó Giovanna di Benedettót.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint idén eddig legalább százötvenezer illegális bevándorló és menekült érkezett a Földközi-tengeren keresztül Európába, a legtöbben Olaszországban és Görögországban értek partot. Az év első öt hónapjában több mint ezerkilencszázan lelték halálukat a tengeren.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez