Ferenc pápa már a harmadik pápa, aki a szocialista Kubába látogat

Ez alkalommal azonban nem lesz könnyű helyzete, mert az éppen ott tárgyaló kolumbiai gerillacsoport, a FARC azt tervezi hogy találkozik a Vatikán fejével. S ez egy egyértelmű politikai lépés lesz, ha megvalósul.

A tervet a gerillák tárgyalóküldöttségének vezetője, Iván Márquez közölte Havannában, amikor véget ért a kolumbiaia kormány és a felkelők béketárgyalásának második fordulója.

Ferenc pápa szeptember 19 és 22 között tesz látogatást Kubában és útja során felkeresi Havannát, Holguín és Santiago de Cubát. A pápa nem először találkozik majd Raúl Castróval: idén májusban már a pápa fogadta a magánlátogatáson a  Vatikánban tartózkodó kubai vezetőt.

Az akkori 55 perces beszélgetésről azt közölték, hogy Raúl Castro köszönetet mondott Jorge Mario Bergogliónak a kubai-amerikai közeledés elősegítéséért – hasonló köszönetet tomácsolt Barack Obama elnöknek is. A pápa nyomon követte mind személyesen, mind a vatikáni diplomáciai lehetőségek bevonásával a két ország közeledését, amely véget vetett a több  mint fél évszázados ellenségeskedésnek az Egyesült Államok és Kuba között.

150510104052_raul_castro_papa_francisco_vaticano_624x351_reuters

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez