Újabb bevándorlókkal teli hajó süllyedt el a líbiai partoknál

A helyi biztonsági szolgálat egyik névtelenül nyilatkozó embere szerint több százan veszthették életüket a szerencsétlenségben.

A hajó fedélzetén a Szahara sivatagtól délre fekvő afrikai országokból, valamint Pakisztánból, Szíriából, Marokkóból és Bangladesből való migránsok utaztak.

Egy líbiai illetékes szerint több száz ember volt a fedélzeten, s közülük mintegy százan élték túl a szerencsétlenséget. Hozzátette, hogy a mentőakció még tart.

A migránsok közül többen a hajó rakterében rekedtek, amikor az felborult.  Egy másik Zuárában dolgozó líbiai hivatalnok és egy újságíró megerősítette a hajószerencsétlenséget, de nem tudott információval szolgálni az áldozatokról.

Az olasz parti őrség ugyanakkor nem tudta megerősíteni egyelőre a hajószerencsétlenséget.
A tunéziai határ mellett lévő Zuára az Olaszországba irányuló embercsempészet fő kikötővárosa.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint az idén már több mint 2300-an haltak meg a bevándorlók közül, akik hajóval kísérelték elérni Európát. Tavaly egész évben összesen 3279 halálos áldozata volt az ilyen szerencsétlenségeknek.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez