Gránátot és a vásárlásról szóló számlát találtak a merénylőnél

Őrizetbe vették azt a tüntetőt, aki gránátot dobott hétfőn a kijevi parlamentet védő rendőrökre és nemzeti gárdistákra – közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. A robbanás után egy ember meghalt

A gyanúsított, Ihor Humenyuk beismerte a tettét. A férfi a nacionalista Szabadság párt Szics nevű önkéntes alakulatához tartozik, és a hadműveleti övezetből érkezett Kijevbe. A rendőrök még egy gránátot találtak nála, valamint a vásárlási csekket mindkét gránátról – mondta a belügyminiszter. A hatóságok összesen körülbelül 30 személyt vettek őrizetbe.

Mihajlo Raduckij, a kijevi városi adminisztráció helyettes vezetője szerint az összecsapásban összesen 56-an sérültek meg: 54 nemzeti gárdistát, valamint az ukrán 1+1 televízió operatőrét és egy francia újságírót szállítottak kórházba. Három sérült állapota súlyos. Raduckij megerősítette, hogy egy sérült műtét közben meghalt.

Korábban az ukrán belügyminiszter azt közölte, hogy a nemzeti gárda egyik 24 éves tagjának a szívét találta el egy repesz, és ebbe a sérülésbe halt bele. Mindkét tisztségviselő cáfolta azt a korábban felröppent hírt, amely szerint lövés okozta a halálát.

Avakov belügyminiszter viszont délutáni sajtótájékoztatóján összesen 122 sérültről beszélt, akik közül többüknek az állapota súlyos, egy ember kómában van. “Tizenketten fekszenek a védelmi minisztérium egyik kórházának műtőágyain, hét sérültet belügyminisztériumi kórházakban operálnak” – mondta. Avakov úgy tudja, hogy két francia tévés újságíró sérült meg a radikális tüntetők és a rendvédelmiek összecsapásában az ukrán parlament előtt.

A kijevi fővárosi rendőrkapitányság közleményt adott ki, miszerint a rend délután négy óra tájban helyreállt a parlament épületénél. Ennek ellenére a kerület vezetői azt tanácsolták a kijevieknek és az ukrán fővárosba látogatóknak, hogy egyelőre kerüljék el a belvárost.

A radikális ukrán pártok tüntetői és a parlamentet védő erők közötti összecsapás az után tört ki, hogy az ukrán törvényhozás első olvasásban jóváhagyta Petro Porosenko államfőnek az alkotmány módosítására tett javaslatát, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek. A decentralizációs célú alkotmánymódosítás a februárban megkötött minszki megállapodás egyik feltétele volt.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez