Puerto Rico hivatalosan újra spanyolul beszél

Újra a spanyol nyelv a hivatalos nyelv Puerto Ricón, ahol a 3,5 millió lkaos többsége ezt a nyelvet tartja anyanyelvének. Az angol 1993-tól volt egyenrangúan hiavtalos nyelv, msot viszont a második helyre szorult.

Az Egyesült Államok önként társult tagállamában a nyelvhasználat kérdése mindig is fontos vitatéma volt, hiszen ez az ország nemzeti öntudatának fontos része. A Puerto Rico-i szenátus azzal indokolta meg a lépést, hogy az ország lakosságának 80 százaléka se nem beszél, se nem ért spanyolul. A kérdés 2014 augusztusa óta volt napirenden és bár egyszer egyetlen szavazattal elbukott, most 15 igennel és 11 ellenzővel elfogadták  a nyelvhasználati törvény megváltoztatását. 

Nem először lett hivatalos nyelv a spanyol a közelmúlt történelmében: 1991-ban már egyszer megszavazták, de ezt Pedro Rosselló, a PNP párt kormányzója két évvel később megváltoztatta, és újra azonos rangra emelte az angolt. 

A kisebb elégedtelenségek mellett a téma nyugalmi helyzetben volt egészen 2012-ig, amikor az akkori kormányzó, Louis Fortuno programjában szerepelt: Puerto Rico lakosságának fokozatosan kétnyelvűvé kell válnia és ennek megfelelően új oktatási programot hirdetett meg. Az ellenzék azonnal lecsapott a 2022-ig megvalósítandó tervre, mondván, hogy ez a szigetország teljes beolvasztását jelenti az Egyesült Államokba. Vagyis a nyelvhasználat újra függetlenségi szinezetet kapott.

Az angol nyelv pártolói szerint a szigetország gazdasági integrációja szempontjából fontos, hogy a lakosok jó szintű angol nyelvtudással rendelkezzenek. A függetlenség hívei szerint ez nem fontos, a nemzeti önállóság fontosabb.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez