Csak 2023-ban vihet embert az Orion űrkapszula

A NASA szerdai bejelentése szerint mélyűri Orion kapszulájának első emberes tesztrepülése valószínűleg kétéves késlekedéssel számolhat a fejlesztési és költségvetési problémák miatt, ezáltal 2023-ban indulhat csak útnak.

A közlemény szerint a kapszula és több milliárd dolláros hordozórakétája a Marsra a 30-as évek közepére ember feljuttatását célzó, hosszú távú amerikai űrkutatási kezdeményezés legdrágább összetevője.

Az Orion első emberes tesztjének hivatalos dátuma 2021 augusztusa. Robert Lightfoot, az űrügynökség szakembere viszont elmondta, már nem bíznak abban, hogy tartani tudják ezt a dátumot. A technikai, pénzügyi és egyéb akadályok, amelyekkel a kapszula fejlesztése során szembe kell nézniük, jelenleg inkább a 2023 áprilisi dátumot valószínűsítik – tette hozzá. A NASA tervei szerint 2015 októbere és 2023 áprilisa között újabb 6,77 milliárd dollárt szándékozik költeni két új Orion kapszulára, amelyet jelenleg a Lockheed Martin Corp. fejleszt. Eddig 4,7 milliárdot költöttek megtervezésére és kifejlesztésére. Lightfoot szerint ennek ellenére az ember nélküli verziót 2018 decemberében letesztelik az SLS-rakétán (Space Launch System), amely különálló, 7 milliárd dolláros költségvetéssel épül.

Először holdi pályán szeretnék tesztelni az Oriont, majd bevetnék randevúhoz egy aszteroida felszínéről robotikai megoldással leválasztott és holdi pályára állított sziklatömbbel. A NASA tavaly bejelentette, hogy az SLS-rakéta debütálása a várakozások szerint egy évet késik, a korábban meghirdetett időpont 2017 novemberéről szólt.

Az Orion első tervezett tesztrepülésén túl nem jelentett be költségbecsléseket bármely missziót vagy fejlesztést érintően. 2005 és 2010 között 9 milliárd dollárt költöttek a Constellation névre keresztelt korábbi emberes űrprogramra, amely felölelte az Orion korábbi verzióját is, mintegy 5,8 milliárd dollár értékben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez