Úszó szigetet a milliárdosoknak

Tervezők új ötlettel álltak elő, hogy minél több pénzt húzzanak le dúsgazdag emberekről. A jövőben ugyanis már nem lesz szükségük szuperjachtokra, hogy körbehajózzák a földet. Elég lesz csak egy úszó szigetet venniük, ami minden igényt kielégít, és oda mennek vele, ahova csak szeretnének.

Hihetetlen luxust álmodtak meg a Migaloo víz alá süllyeszthető jacht vagy sziget tervezői, akik egy olyan mesterséges úszó erődöt tervezetek, amitől aztán mindenkinek tátva marad a szája. A hatalmas platformon úszó monstrum szinte bárhova képes eljutni. Önálló helikopter-leszállópályával, hatalmas medencével, luxuslakosztályokkal, kilátóval, pálmafákkal, golfpályával és nem utolsó sorban saját vízeséssel rendelkezne. A tervezők azonban jelezték, hogy a megrendelők igényei szerint szinte bármivel képesek felszerelni az úszó szigetet, ami a reményeik szerint új divatot teremt majd a dúsgazdagok körében.

Az úszó szigetet tervező cég azzal érvelt, hogy a szuperjachtok több szempontból is kényelmetlenséget okozhatnak tulajdonosaiknak, főleg akkor, ha megfelelő kikötőt kell keresniük, emellett az üzemeltetésük során is számos, nem várt bosszúságot okozhatnak számukra. Ezért egy olyan alternatívát kerestek, amivel minden igényt kielégíthetnek, és sok kellemetlenségtől óvnák meg értékes ügyfeleiket.

Az úszó szigetet elsősorban cégeknek és befektetőknek ajánlják, mivel rengeteg ember befogadására lenne alkalmas.  Ezért készek üzlethelységekkel, kaszinókkal, konditermekkel, szépségszalonokkal, bárokkal, mozival és minden egyéb olyan dologgal felszerelni, amiért korábban a szárazföldre kellett menni. A tervezők jelezték, hogy az úszó sziget arra is alkalmas lehet, hogy egy cég ide helyezze át a székhelyét. De luxusszállodák kialakítására is tökéletes. A cég jelezte, hogy a tervek nyilvánosságra hozása óta hatalmas az érdeklődés, és több milliárdossal és vállalattal tárgyalnak már az úszó szigetek eladásáról. Arról azonban nem adtak ki tájékoztatást, hogy egy ilyen „úszó paradicsom” valójában mennyibe is kerülne. Az üzemeltetési költségeiről pedig egyáltalán nem adtak ki tájékoztatást.

migolo02661

mihopgl23 mgifkf9261 Migolllg0 mihl2249727

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez