Fidel Castro, aki előre megmondta

Fidel Castro egyik kijelentését felkapta a világsajtó: a mondat még 1973-ban hangzott el, és igazi látnoki képességeket igazol a korábbi kubai vezetőnél. 

A mondat úgy hangzott, mintha tegnap hozták volna nyilvánosságra. Eszerint ,,az Egyesült Államok akkor fog szóba állni velünk, ha fekete elnöke lesz, és a Vatikán élén egy latin-amerikai pápa áll’. Nos, a jóslat most beteljesült. Barack Obama, az Egyesült Államok első színesbőrű elnöke és Ferenc pápa, az első latin-amerikai pápa a Vatikán élén összehozták az akkor még nagyon távolinak látszó csodát: megindult az enyhülés Washington és Havanna között.

A kubai vezető 1973-ban éppen vietnami látogatásáról tért haza, és külföldi újságírók kérdéseire válaszolt. Ekkor tette fel neki a kérdést Bryan Davi, egy angol hírügynökség munkatársa:

,,Mit gondol, mikor rendeződnek a kapcsolatok Kuba és az Egyesült Államok között, amelyek most a földrajzi közelség ellenére olyan messze vannak egymástól?”

Castro az egész teremhez fordulva azt mondta:

“Az Egyesült Államok akkor fordul majd felénk, ha fekete elnöke lesz,  a világnak pedig latin-amerikai pápája.”

A válasz akkor frappáns viccnek tűnt, hiszen senki sem gondolta volna, hogy ez belátható időn belül megvalósul. S azt sem, hogy éppen egyidőben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez