Az oltásellenesek veszélyesebbek, mint a menekültek

Kérlek, mesélj nekünk kicsit a missziós tapasztalataidról. Merre jártál eddig?

Idén tavasszal egy hónapig voltam az AHU-val Afrikában, Ugandában, Mbale városában. Itt a város szegénynegyedeiben dolgoztunk. Később szintén az AHU felkérésére a magyarországi menekülttáborokban dolgoztam önkéntes orvosként. Több alkalommal voltam Bicskén. Egyszer Debrecenben, majd karitatív céllal Röszkén, amikor még működött a gyűjtőpont. A határzárnál pedig a még átjutott menekülteknek segítettem. Múlt héten is egy hetet töltöttem Horvátországban, egy menekülttáborban, ahol a MAGNA Children At Risk szlovák civil szervezettel együttműködve dolgoztam.

Pontosan milyen feladatot látsz el? Mi a napi rutin egy orvos számára a menekülttáborokban?

Mivel én önkéntesként dolgozom, tehát nem teljes munkaidőben, ezért nincs kialakult rutin. Egy általános háziorvosi rendelésnek megfelelő protokollt követek. Minden beteget megvizsgálok. Ha úgy látom jónak, gyógyszeres kezelést kap, ha pedig súlyosabb esetről van szó és helyben nem tudjuk ellátni, kórházba vitetem. Sajnos elég sok esetben előfordul, hogy a panaszok inkább pszichések, mint testiek, ezért nagyon fontos, hogy megvizsgáljuk a probléma forrását.

Miben más egy hazai menekülttábor, mint az, amit Afrikában láttál?

Afrikában nem menekülttáborban, hanem egy nagyon szegény vidéken dolgoztam, ahol általában csak egy orvos volt a helyszínen. Alapjában véve azonban nagyon hasonló a kettő. Mind a feladat, mind a betegségkör szempontjából. Általános betegségekről van szó mindkét területen. Légúti megbetegedések, bőrkiütések, elhanyagolt sebek. Afrikában azonban gyakrabban előfordulnak olyan betegségek is, mint a malária, lepra vagy a tbc. A hazai táborokban még nem találkoztam ilyen esettel.

Milyenek a körülmények a hazai táborokban?

Úgy gondolom, hogy a hazai táborok nagyon jól felszereltek. Már-már jobban, mint egy átlag magyar kórház. Elég sok gyógyszer áll a rendelkezésünkre és a személyzet, valamint az eszközök is biztosítva vannak. Ugyanolyan hatékonyan tudtam dolgozni, mint egy orvosi rendelőben.

Milyen a Magyarországra érkező menekültek egészségügyi állapota?

Ezt nagyon nehéz megítélni, mivel én nem látok mindenkit, csak azokat, akik panasszal fordulnak hozzám. A határmenti vidéken nagyon jellemző a lábfájás, izomgörcs, izomláz, vagyis a mozgásszervi problémák. Azok között, akik már régóta ilyen helyzetben élnek, sajnos, volt már olyan, aki pszichiátriai kezelésre küldtek drog- és alkoholproblémák miatt. Azt gondolom, hogy az átlagos magyar lakosságnál nem rosszabb vagy jobb az egészségügyi állapotuk. Az alapvető különbség az, hogy otthon egy megfázással, lázzal hamarabb orvoshoz fordulunk, viszont ezeknél az embereknél gyakran csak hosszú idő múlva kezdődhet el a kezelés. Ugyanez igaz a sebekre is. Sajnos pár nap után ezek is begyulladnak, ha nem kezelik őket.

Lelkiekben hogyan viselik a megpróbáltatásokat?

Sok emberrel beszélgettem erről. Úgy gondolom, nem véletlenül indultak útnak. Nyilvánvalóan a jobb élet reményében. Ennek ellenére találkoztam olyan apukával, aki egyedül volt a kisfiával, mivel útközben az anyuka és a lánya meghalt. Sajnos ez elég gyakori jelenség. Ezért külsőleg valószínűleg úgy látszik, hogy jól bírják, viszont nem árt tudni, hogy minden maszk mögött van egy tragédia.

Mi a helyzet a gyerekekkel? Ők fel fogják tudni dolgozni a megpróbáltatásokat?

Én úgy láttam, hogy azok a gyerekek, akik egészségesek, mindenhol megtalálják a játékot. Feltalálják magukat. Láttam őket nevetve kavicsokkal játszani, a Keletinél áldatlan állapotok közepette pedig fociztak és a Tom és Jerryt nézték. A karitatív szervezetek mindent megtesznek a gyerekek megsegítéséért, és reméljük, hogy legtöbbjük csak egy jó kalandként éli meg az egészet. Hiszen a jövőben egy egészséges lelkű ember mindenképp hasznosabb tagja tud majd lenni a társadalomnak.

Okoztak nehézségeket a munkátok során a kulturális különbségek?

Igen. Főleg a szégyenlősség miatt. Volt olyan férfi páciens, aki nem engedte, hogy megvizsgáljam, mivel nő vagyok. Inkább várt két napot, amíg megérkezett a férfi orvos. Sajnos volt, amikor egy ájult beteget kellett ellátnunk, azonban a fejét fedő kendőt nem vehettük le róla. Ezekre a dolgokra megpróbálunk odafigyelni, hogy az orvosi ellátás és a kultúra szempontjából is a megfelelő módon járjunk el.

Magyarországról és a magyarokról sajnos elég negatív kép alakult ki a menekültek fejében. Hogy látod ezt? Nem voltak bizalmatlanok veletek?

Szerencsére egyáltalán nem. Rengeteg önkéntes segít nekik nap, mint nap. Ezt a részét a történetnek sajnos még nem kapta fel a média. A segítség nem abban áll, hogy marasztaljuk őket, hiszen nem is akarnak maradni. Ezek a civilek az utazást, a továbblépést próbálják segíteni, és ők ezért hálásak.  Ha a menekültek valóban olyan velejéig romlott emberek lennének, akkor már nagy pusztítást végeztek volna. Alapvetően nem támadó jelleggel lépnek fel az idegenekkel szemben. Az orvosi segítségre pedig rá vannak szorulva, így nagyon megbecsülik és bizalommal fordulnak hozzánk. Magyarországon inkább a lakosság bizalmatlan, nem a menekültek.

Hallunk olyan rémhíreket, miszerint a menekültek egzotikus betegségek hordozói lehetnek, akik majd minket is megfertőznek. Igaz ez?

Az ÁNTSZ hozott egy rendeletet, miszerint szűrni kell őket AIDS-re, hepatitis-re és tbc-re. Sajnos,  valóban igaz, hogy ha a menekültek között van például kezeletlen tbc-s, az a terjedést segíti. Azonban nem töltenek annyi időt egy-egy állomáson, hogy az eredményt megvárva ezt gyógyítani lehessen. Bicskén volt egy hepatitises, HIV-pozitív lány, akit mikorra diagnosztizáltunk már nem volt a táborban. Tény és való, hogy nagyobb százalékban hordozzák az ilyen típusú betegségeket.  Ezek azonban kizárólag vérrel és testnedvekkel terjednek. Attól, hogy rád tüsszent a buszon, még nem fogod elkapni. Sokkal veszélyesebbek az ártalmatlannak tűnő gyomor- és bélfertőzések. De ezek ugyanúgy jelen vannak egy iskolában vagy óvodában is, mint a menekülttáborokban. Sőt, én a legalapvetőbb problémának azt tartom, hogy sokan Magyarországon elutasítják a védőoltásokat. A menekültek kapnak védőoltást! Az igazi veszélyt tehát nem maguk a menekültek jelentik, hanem azok az emberek, akik elutasítják, és nem adják be a védőoltást a gyerekeiknek. Sajnos Magyarországon ez nagyon gyakori.

Mi volt a legmeghatározóbb élményed a táborban?

A legfrissebb egy horvátországi eset. Többen voltunk a támaszponton, amikor behoztak egy férfit  egy nagyon csúnya szájsérüléssel. Mindannyian azt mondtuk, hogy azonnal kórházba kell szállítanunk, kivéve a döntéshozót. Ő úgy gondolta, hogy nem pazarolhatjuk el az egyetlen készenlétben álló mentőautónkat erre az esetre, így ott helyben rám hárult a feladat, hogy ezt a komplikált esetet megoldjam. Végül szerencsére sikerült, de ez egy nagyon érdekes szituáció volt számomra. A másik kedvencem egy kisfiú volt, aki megpróbálta eljátszani, hogy elájult. Nyilván sejtették a táborban, hogy az ambulancián extra törődést kapnak, ezért a kisfiú minden báját bevetve ájulást színlelt. Sajnos elég gyorsan lebukott, hiszen egyből kiszűrtük, hogy sántít a dolog, viszont ez nagyon kedves történetként maradt meg bennem.

Összességében szerintem az a legfontosabb, hogy ne bántsuk ezeket az embereket. Nem azt mondom, hogy mindenki szeresse őket. Attól nem leszel rosszabb ember, ha nem szereted őket. De ha segíteni nem tudsz, vagy nem akarsz, akkor legalább ne is bánts senkit!

(Kiemelt kép:Martin Bandzak/MAGNA)

Babos Kitti