Egész Szíriát nem tudja stabilizálni Moszkva

Várhatóan nem alakul ki éles konfliktus Oroszország és Törökország között amiatt, hogy egy orosz harci repülőgép megsértette Törökország légterét a szíriai határnál.

A török külügyminisztérium bekérette Moszkva ankarai nagykövetét, hogy tiltakozzon a légtérsértés miatt. A minisztérium hétfői közleménye szerint az incidens szombaton történt. A térségben járőröző két F-16-os török vadászbombázó visszafordulásra kényszerítette az orosz gépet.

Moszkva elismerte, hogy a gép “véletlenül belépett” Törökország légterébe, és arról biztosította Ankarát, hogy ez többet nem fog megtörténni. A török külügyminisztérium felszólította Oroszországot, hogy óvakodjon a határsértések megismétlődésétől.

Hegedűs Tamás geopolitikai szakértő mindezzel kapcsolatban közölte: Moszkva hivatalosan elismerte a berepülés tényét, de arra nem adott magyarázatot. Vélhetően véletlenül történt az eset, hiszen elég kicsi távolságokról van szó, de az is elképzelhető, hogy be nem vallott módon Törökország éberségét tesztelték – vélekedett.

Hangsúlyozta: arra mindenesetre nem kell számítani, hogy ebből közvetlen konfliktus alakulna ki Törökország és Oroszország között. Nyilvánvalóan van konkrét geopolitikai érdekellentét Szíriával kapcsolatban a két ország között, egyfajta versengés zajlik köztük a térségbeli befolyásért, de egyik félnek sem érdeke a konfliktus – magyarázta.

Hegedűs Tamás emlékeztetett: Törökország diplomáciai úton több esetben is tiltakozott a szíriai orosz beavatkozás ellen, de ahhoz túl sok közös érdekeltsége van a két országnak – elsősorban a gazdaságban -, hogy kiélezzék ezt az ellentétet.

A szakértő azt is elmondta, hogy a szíriai konfliktus eddig több százezer halottal és több millió menekülttel járt, és a hivatalos orosz nyilatkozatok szerint a beavatkozás célja e helyzet enyhítése, a konfliktus megszüntetése. Mindazonáltal Szíriában “ma már egyik félnek sem lehet reális célja az ország teljes területének a birtoklása”, erre sem a kormányerők nem képesek, sem pedig a rezsim ellen küzdő erők, amelyek sokszor egymással is harcban állnak – mutatott rá.

Az elemző kiemelte: egy idő után valószínűleg “be fognak fagyni a frontvonalak”, és de facto megosztottság alakul ki az országban. Vagyis hivatalosan nem osztják fel Szíriát, de a több részre szakadás ténylegesen akár hosszabb ideig is fennállhat.

Hegedűs Tamás úgy vélte, az orosz beavatkozás ezért inkább azt szolgálja, hogy “az Aszad-rendszer megmaradt hatalmát stabilizálja az ország keleti részén”, a beavatkozás ugyanis ehhez elegendő, viszont ahhoz nem, hogy az egész országban helyreálljon a korábbi állapot. Ezért “területmegosztással kombinált hatalommegosztás” lehet előbb-utóbb a vége ennek a konfliktusnak – mondta a szakértő.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez