Így látják Afrikát Dániában

Afrika – építészet, kultúra, identitás címmel nyílt nagyszabású kiállítás a dániai Louisiana Museum of Modern Art-ban, ami október 25-ig látogatható.

Az 1958-ban megnyílt múzeumban néhány éve a kortárs arab művészetet mutatták be, egyik idei kiállításuknak Afrika Szahara alatti része a témája.

a7

A szubszaharai térség építészetét, művészetét és kultúráját bemutató kiállítást 7 témára osztották fel. Külön rész foglalkozik például a terjeszkedő nagyvárosokkal, a jövőképpel és Ruanda újjáépítésével – 21 évvel a népirtás után nagy ütemben folyik az ország fejlesztése.

a9

A nagyvárosi szegénynegyedek rendezésére is sok tervet lehet látni a nagyon izgalmas tárlaton. Ezek részben tervek, részben már megvalósult projektek, ahogy a fotókon is látható.

a8

Nagy tablókon az afrikai országok közül bemutatnak párat néhány kiemelt adat alapján – terület, lakosság, vallások aránya, etnikai csoportok, nyelvek, stb.

a5

A jövő építése téma termének központi helyén egy kongói művész, Bodys Isek Kingelez húsz éve készült monumentális városmodellje áll a „Projekt Kinshasa 3. milleniumára” címmel.

a3

Nagy tabló mutatja be a kínaiak afrikai jelenlétét is, de látható sowetoi színházterv és a legkülönbözőbb megvalósult, készülő és tervezett közösségi épületek felvételei.

a2

Természetesen vannak fotók, rajzok, ékszer és cipőtervek afrikai művészektől.

a6

Néhány órám volt csak a kiállítás megnézésére. Pedig már az első teremben, ahol különböző térképeken mutatják be a kontinenst, el tudtam volna tölteni ennyi időt.

a4

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez