Törökország gyászol – már majdnem 100 a halottak száma

Kilencvenötre nőtt az Ankarában szombaton egy béketüntetésen elkövetett merénylet áldozatainak száma, több tucatnyi embert pedig súlyos sérülésekkel kezelnek – közölte a török miniszterelnöki hivatal.

A hivatal szombat esti közleménye szerint összesen 246 embert kezelnek kórházban a két öngyilkos robbantás miatt, közülük 48-at intenzív osztályon. A terrorcselekménnyel kapcsolatos nyomozás lázasan folyik, ahogy a halálos áldozatok azonosítása is – tette hozzá a közlemény.

A törökországi orvosok szövetsége korábban arról számolt be, hogy 97 halálos áldozatról tudnak, és félő, hogy ez a szám a következő napokban tovább emelkedhet, mivel többeket súlyos égési sérülésekkel kezelnek.

Az eddigi információk szerint két öngyilkos merénylő robbantott a török főváros központjában, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.

A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy Barack Obama elnök telefonon beszélt török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal, és részvétét fejezte ki a merénylettel kapcsolatban. Az amerikai elnök hivatala tájékoztatása szerint biztosította Erdogant, hogy az Egyesült Államok kiáll Törökország és a török emberek mellett a terrorizmus elleni harcban és a térség egyéb biztonságpolitikai kihívásait illetően.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez