Életveszélyes fekete mágia a választások előtt

Egyre nő az albínók elleni brutális támadások száma Afrikában. A következő hónapokban több országban is választásokat tartanak és a jelölteknek ilyenkor szokása, hogy a győzelem érdekében varázslókhoz fordulnak, akik a pigmenthiányos emberek testrészeiből készítenek – állításuk szerint – sikert és gazdagságot hozó főzeteket – figyelmeztet az ENSZ emberi jogi szakértője.

A szervezet szerint augusztus óta a dél- és kelet-afrikai területek hat országából jelentettek albínók elleni támadásokat. A kormány tiltása ellenére a fekete mágia hívei felhasználják szertartásaikhoz a pigmenthiányos afrikaiak testrészeit és szerveit.

Dél-Afrikában egy fiatal albínó nő megcsonkított holttestét találták meg egy árokban. Egy pigmenthiánnyal élő 56 éves kenyai férfi pedig belehalt sérüléseibe, miután egy támadás során számos testrészét levágták.

“Az albínók a régió legsebezhetőbb emberei közé tartoznak” – írja közleményében Ikponwosa Ero, az ENSZ emberi jogi szakértője, hozzátéve, hogy a pigmenthiányos afrikaiak életét ma már állandó rettegés hatja át az olyan emberek miatt, akik az életüknél is többre tartják a testrészeiket.

A vöröskereszt jelentése szerint a boszorkánydoktorok akár 75 ezer dollárt is fizetnek egy egész albínó holttestért, amelyet aztán – állításuk szerint – szerencsét, szerelmet és gazdaságot hozó varázslatok készítésére használnak.

Az ENSZ már idén márciusban figyelmeztetett, hogy 2015 veszélyes év lehet a tanzániai albínóknak: az októberi választások közeledtével megszaporodhatnak az albínók elleni támadások, mivel a jelöltek szokása, hogy a győzelem érdekében varázslóhoz fordulnak.

Tanzánián kívül, ahol gyakoriak az albínók elleni, sokszor halálos kimenetelű támadások, Mozambikban, a Közép-afrikai Köztársaságban és más afrikai országokban is tartanak választásokat a következő hónapokban.

Az elmúlt 15 évben legalább 75 albínót, köztük gyerekeket öltek meg Tanzániában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez