Keresztény-muszlim összecsapások Nigériában, halottakkal és gyújtogatással

Legalább heten meghaltak és tizenöten megsebesültek két rivális politikai párt szimpatizánsai között kitört összecsapásokban Nigéria keleti részén – közölte vasárnap a helyi rendőrség.

Az erőszak azután tört ki Taraba szövetségi államban, hogy egy bíróság döntése megváltoztatta az ottani kormányzóválasztás korábban kihirdetett eredményét. A szövetségi állam székhelyétől, Jalingótól mintegy 220 kilométerre fekvő Wukari városában a hírek hallatán összecsaptak az államban hatalmon lévő Népi Demokratikus Párt (PDP) és a Tarabában ellenzékben lévő Progresszív Kongresszus (APC) hívei, és beszámolók szerint számos lakóházat és üzletet is felgyújtottak.

A hatóságok hét halottról és 15 sebesültről, helyi lakosok 13 halottról és 39 sebesültről számoltak be.

Az erőszakot kiváltó ítéletében a fővárosban, Abujában székelő választási bíróság úgy határozott, hogy a korábban győztesnek kikiáltott PDP-jelölt helyett az APC politikusa nyerte a kormányzóválasztást. A PDP-s Darius Ishakut arra hivatkozva kizárták a versenyből, hogy jelölése nem felelt meg a választási előírásoknak. A politikus már közölte, hogy megfellebbezi a döntést.

Az APC a bíróság által győztesnek kikiáltott jelöltje Aisha Alhassan muszlim jogász, aki az egyetlen női kormányzójelölt volt a még tavasszal megtartott nigériai regionális választásokon. Szemtanúk szerint a vasárnapi erőszakban Alhassan muszlim hívei, illetve ellenfele keresztény támogatói csaptak össze a vallásilag megosztott Wukariban, ahol már korábban is történtek hasonló zavargások.

2013-ban negyvenen vesztették életüket a városban egy keresztény és egy muszlim futballcsapat szurkolói között kitört erőszakban.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez