200 millió éves dinoszaurusz debütált Dél-Afrikában

200 millió évvel ezelőtt élt dinoszaurusz – feltehetőleg a valaha talált legnagyobb növényevő – maradványait mutatták be a héten a johannesburgi Witwatersrand Egyetemen.

Az egyetem evolúciós tanulmányokkal foglalkozó intézetének kutatójaként dolgozó Jonah Choineire elmondta: az őshüllőmaradványokat a Dél-afrikai Köztársaság és Lesotho közti határterületen fedezték fel, mások mellett az intézmény hallgatóinak közreműködésével.

A fosszíliák – legalább négy egyed végtag- és lábfejcsontjai, valamint csigolyái – még az 1930-as évek végén kerültek elő az úgynevezett Elliot geológiai formáció 210-190 millió éves kőzetrétegeiből, majd évtizedeken keresztül porosodtak az egyetem evolúciós intézetének raktárában anélkül, hogy bárki is foglalkozott volna velük.

Néhány évvel ezelőtt vizsgálták meg először a csontmaradványokat, és a korai növényevő Prosauropoda dinoszauruszok egyik neméhez, az Aardonyxhez sorolták őket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez