Távirányított akna végzett három katonával Kelet-Ukrajnában

Három ukrán katona életét oltotta ki egy rádióvezérléssel távirányított akna Kelet-Ukrajnában – közölte hétfői kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.

Az eset a Luhanszktól mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő Zolote falu közelében történt.

A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleménye szerint vasárnap este is folytatódtak a szakadárok támadásai a front menti katonai állások ellen. Helyi idő szerint délután hat órától kora reggelig a Moszkva által támogatott szakadár erők összesen 16-szor sértették meg a tűzszünetet. Donyeck környékén gránátvetőkkel és kézi lőfegyverekkel nyitottak tüzet. A jelentés szerint ezek nem célzott lövések voltak, hanem támadást akartak kiprovokálni.

A Luhanszktól nyugatra lévő Novotoskivszke településnél és Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupoltól keletre lévő Sirokine falunál célzott lövéseket adtak le az ukrán katonai állásokra akna- és gránátvetőkkel, nagy kaliberű gépágyúkkal, valamint kézifegyverekkel.

A donyecki szakadárok viszont azzal vádolták hétfőn az ukrán fegyveres erőket, hogy 80, illetve 120 milliméter kaliberű aknákat lőttek ki a megyeszékhely északi peremvidékére. “Védelmi minisztériumuk” szóvivője, Eduard Baszurin hétfői sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az ukrán hadsereg 322 haditechnikai eszközt – harckocsikat és egyéb páncélozott járműveket, valamint tüzérségi fegyvereket – csoportosított át a frontvonal menti térségbe. Ezen belül 173 olyan fegyvert – köztük Grad rakéta-sorozatvetőket -, amelyek a minszki megállapodások alapján nem lehetnének a szemben álló felek közötti 30 kilométer széles ütközőzónában.

Előző nap Petro Porosenko ukrán elnök egy tévéinterjúban ismételten kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők a már kivont tüzérségi fegyvereket visszaállítják a front menti térségbe, ha a szakadárok nem hagynak fel a támadásokkal. Közölte azt is, hogy a hadműveleti övezetben a fegyveres erők az ellenséges támadások fokozódása miatt a legmagasabb készültségben vannak.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez