Oda a ház, avagy a megcsalt feleség bosszúja

Mit szólna, ha a kéthetes külföldi kiküldetés után hazatérve vadidegeneket találna az otthonában? Nem, ők nem a házastársa ismeretlen barátai, hanem az új tulajdonosok.

Már messziről gyanús volt a ház a két hét után New Yorkból Angliába hazaérkező Craig Arnoldnak: „Este 11-kor miért van még mindig világos? Ilyenkor már régen aludni szokott Laura, a feleségem.” Az újabb meglepetés akkor érte a férfit, amikor rájött, hogy lecserélték a zárat, kopogására pedig egy idegen fiatalember nyitott ajtót.

Kiderült, hogy ő az egyik új tulajdonosa a háznak. Sőt, láthatóan Craig bútorainak és személyes tárgyainak is, amelyeket még az édesapjától örökölt. Az asszony holmijait sehol sem találta.

Férje hűtlenségén állt bosszút a ház eladásával Laura Arnold. Eltévedt sms buktatta le Craiget, amelyben a szeretője forró szavakkal tudatta, mennyire várja már a New York-i találkozást. Búsulás helyett gyorsan a tettek mezejére lépett a feleség. Úgy döntött, eladja közös házukat. Ezt azért tehette meg férje engedélye nélkül, mert annak idején az ő szülei segítettek a letéttel és a jelzáloghitellel – nyilatkozta a Birmingham Mercury hírportálnak.

Hogy mennyire bánja már a félrelépést Craig Arnold, arról nem szólnak a beszámolók. Azt viszont hangsúlyozzák, mi döbbentette meg a leginkább: „Hogy tudta ez a nő két hét alatt eladni a házat?”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez