A dühös sofőrök országa

Kínában az utakon évente 17 millió baleset történik agresszív vezetés miatt, legtöbbet férfiak okozzák.

Az agresszív vezetés az egyik fő oka a közlekedési baleseteknek az országban – derült ki a nemzeti közlekedésbiztonsági vitanap jelentéséből. Évre-évre közel 3%-kal nő azon balesetek száma, melyet dühös vezetők okoztak. Az ilyenek 93 százalékát férfiak követték el.

Egy férfi sofőr kihúzott egy nőt a kocsijából és verni kezdte.
Egy férfi sofőr kihúzott egy nőt a kocsijából és verni kezdte.

A figyelmetlenségből bekövetkező –különösen a mobiltelefon-használat miatti – esetek száma is nőtt. Tavaly 6,5 millió enyhe sérülésekkel járó ilyen baleset volt, idén ezen esetek száma 11%-kal,  több mint 400 ezerrel lett több.

Két autó versenyzett egymással, két utcával arrébb már fegyverek röpködtek.
Két autó versenyzett egymással, két utcával arrébb már fegyverek röpködtek.

Az egyik pozitívum viszont, hogy az ittas vezetés miatti balesetek száma 25%-kal csökkent az elmúlt négy évben. Az áldozatok száma is visszaesett 39 százalékkal ugyanebben az időszakban.

A kínai sofőr kénytelen volt hirtelen fékezni, mikor a szürke Audi elé vágott. Ugyanezt a fekete autó sofőrje már zokon vette.
A kínai sofőr kénytelen volt hirtelen fékezni, mikor a szürke Audi elé vágott. Ugyanezt a fekete autó sofőrje már zokon vette.

2011-től 2014-ig több mint 1900 közlekedési balesetet okoztak a túlterhelt járművek. Ezen balesetek 27 százalékában 10 vagy több halálos áldozat is volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez