Párizs ellenáll a terrornak

A République (Köztársaság) tértől gyalog két percre található Fontaine-au-Roi nevű utca sarkán a La Bonne Biere és a szomszédos Casa Nostra pizzéria teraszain öten vesztették életüket.

Három héttel a november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletek után újranyitott pénteken az egyik bár, a La Bonne Biere, amelynek teraszán embereket öltek meg dzsihadisták.

A támadássorozat hét helyszíne közül ez az első, amely újranyitott.

A francia főváros X. kerületében, a République (Köztársaság) tértől gyalog két percre található Fontaine-au-Roi nevű utca sarkán a La Bonne Biere és a szomszédos Casa Nostra pizzéria teraszain öten vesztették életüket.

A reggel 8 órakor megnyitott La Bonne Biere bárban a párizsi szokások szerint elsőként a zöld-sárga egyenruhás utcaseprők jelentek meg, hogy elfogyasszák reggeli kávéjukat.

A támadás többi helyszínéhez hasonlóan a La Bonne Biere előtt is csütörtök este ők szabadították fel a kávézó előtti járdát a terasz számára, elhordták a kordonokat, eltakarították az elmúlt három héten felgyülemlett virágokat és gyertyákat, de a megemlékezések a járda egy kisebb, elkülönített szakaszán folytatódnak, reggelre ismét rengeteg friss virág és gyertya jelent meg.

A vendégeket a menütáblán egy üzenet fogadja, amelyben a bár dolgozói megemlékeznek az áldozatokról és hozzátartozóikról, köszönetet mondanak a támadás estéjén a helyszínre elsőként érkezett tűzoltóknak és névteleneknek, akik segítették a sebesülteket. “Eljött az idő, hogy ismét együtt legyünk, összefogjunk, és továbblépjünk azért, hogy ne felejtsünk” – olvasható az üzenet végén.

A bár tulajdonosa azért döntött a gyors újrakezdés mellett, mert “szeretné, ha a negyed ismét magára találna” és a La Bonne Biere továbbra is a helyiek találkozóhelye lenne.

“Meg akarjuk nekik (a terroristáknak) mutatni, hogy erősebbek vagyunk náluk, ezért újra akarjuk kezdeni az életet a negyedben” – mondta Audrey Bily a bár teraszán rögtönzött sajtótájékoztatón. “Volt egy kis felújítás, átfestettük a falakat, hogy eltűnjenek ennek a rémálomnak a nyomai” – tette hozzá.

A szomszédos Casa Notra pizzéria azonban még nem nyitott ki, ahogy az innen néhány száz méterre található Le Carillon bár és a Le Petit Cambodge étterem sem, amelyek szintén az úgynevezett terasz-kommandó célpontjai voltak. A Le Petit Cambodge tulajdonosai korábban azt jelezték, hogy januárban szeretnének megnyitni.

November 13-án miután a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A X. és XI. kerületben a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud vezetésével öt kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert. A támadások végén a kommandó egyik tagja, Brahim Abdeslam egy hatodik helyen, a Comptoir Voltaire nevű kávézóban felrobbantotta magát, de önmagán kívül nem ölt meg senkit. Eközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez