Be akart törni a pilótafülkébe, lefogták az utasok

Egy jordániai férfi azzal fenyegetőzött egy Belgrádba tartó repülőgépen, hogy zuhanásra fogja kényszeríteni a gépet. Ezután megpróbálta feltépni a pilótafülke ajtaját, de az utasok még időben leszerelték.

Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép ajtajának kinyitásával fenyegetőzött – számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió.

A férfi az Ausztria felett szálló gép pilótafülkéjén dörömbölve azzal fenyegetőzött, hogy zuhanásra fogja kényszeríteni a gépet, majd a repülő egyik ajtaját próbálta meg kinyitni. A többi utas végül lefogta a férfit, akit a belgrádi leszállást követően a rendőrség őrizetbe vett.

A férfit kihallgatták, a szerb ügyészség pedig veszélyeztetés megalapozott gyanújával 48 órás őrizetet rendelt el.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez