Fizika: Ankara és Moszkva is hazudik a lelőtt orosz gépről

A már eleve feszült orosz-török viszonyra súlyosan ráerősített a Szu-24-es vadászgép lelövése november 24-én. Azóta nemcsak saját verziójukkal álltak elő a felek, de fenyegetésekkel, szankciókkal, vádakkal is bosszantják egymást. A politikai réteget félretéve, tisztán tudományos alapon vizsgálták meg fizikusok a problémát.

Oroszország és Törökország is hazudik a november 24-én kilőtt Szu-24-essel kapcsolatban – állapította meg a Leuveni Katolikus Egyetem blogján két fizikus, Tom van Doorsslaere és Giovanni Lapenta. Kizárólag Newton törvényeit használták a bizonyításhoz.

A török verzió szerint ők azért lőtték le az orosz gépet, mert az nem válaszolt figyelmeztetéseikre, miszerint megsértette Törökország légterét. Ankara állítja, hogy öt perc alatt összesen tízszer szóltak a Szu-24-esnek. A török tisztviselők azt is hangsúlyozzák, hogy a vadászgép két pilótája 17 másodpercig tartózkodott az ő légterükben.

A fizika törvényeinek megfelelően nem egyeztethető össze ez a két dolog. A videófelvételekből kiderül, hogy lelövése után a gép 30 másodperc alatt zuhant a földre. A függőleges gyorsulás és a gravitációs erő együttese alapján kiszámítható, hogy a Szu-24-es legalább 4500 métert zuhant. Ez meg is felel a gép törökök által állított 5800 méteres repülési magasságának.

Balról jobbra: A Szu-24-es becsapódási és lelövési pontjai
Balról jobbra: A Szu-24-es becsapódási és lelövési pontjai

Az viszont már nem, hogy 8 kilométer húzódik a gép lelövési és becsapódási pontjai között. Ahogy a 980 km/órás sebesség sem. Ezek alapján ugyanis azt a bizonyos 8 kilométert 10 másodperc alatt tudta volna teljesíteni a gép, a török verzió 17 másodperce helyett.

Tegyük fel azonban, hogy igazuk van a törököknek, és az orosz gép tényleg tíz másodpercig volt az ő légterükben. Ennyi idő alatt hogy voltak képesek tízszer figyelmeztetni a gépet a légtér megsértésével kapcsolatban? Ennyi idő egy intés végigmondására sem elég. Miközben ők állítólag öt percen keresztül tették mindezt. Azért is problémás ez, mert öt perc alatt 980km/órás sebességgel nem 8, hanem 80 km-t tehetne meg egy Szu-24-es.

A Kremlben sem figyelt oda mindenki a fizikaórákon. Az orosz verzióban a gép röppályája szúrt szemet a belga fizikusoknak. Az orosz térképek szerint lelövése pillanatában 90 fokban változtatott irányt a Szu-24-es. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha a vadászgépnél valami sokkal nagyobb és sokkal gyorsabb dolog ütközik össze vele. Tom van Doorsslaere és Giovanni Lapenta szerint ez azt jelenti, hogy az orosz gép mégsem igyekezett annyira elkerülni a török légteret.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez