Munkával marasztalnák Törökországban a szíriai menekülteket

Munkavállalási engedélyt tervez bevezetni Törökország a szíriai menekültek számára azzal a céllal, hogy fékezze továbbvándorlásukat Európába – közölte Volkan Bozkir EU-ügyi török miniszter hétfőn Ankarában, miután találkozott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével.

Az illegálisan kivándorolt emberek száma tavaly meghaladta a 150 ezret – mondta Bozkir újságíróknak. Hozzátette: a hatóságok naponta 500 migránst viszont megakadályoztak abban, hogy elhagyják Törökországot.

A tavaly november végi brüsszeli EU-török csúcstalálkozón elfogadott akcióterv értelmében az Európai Unió 3 milliárd euró támogatást nyújt Törökországnak, és ennek fejében a török kormány vállalja határőrizetének megerősítését, a menekültek jobb ellátásának biztosítását és a hathatós közreműködést a menekültek Európába juttatásából élő embercsempész-hálózatok felgöngyölítésében.Csaknem kétezer menekült érkezett Pireuszba egy nap alatt

Csaknem kétezer menekült érkezett Pireuszba, Görögország Athénhez közeli kikötővárosába az elmúlt huszonnégy órában – jelentette a parti őrség hétfőn reggel. A dpa német hírügynökség kommentárja szerint ez azt mutatja, hogy nem mérséklődik a migránsok beáramlása az Égei-tenger felől.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez