Hétvégén lesz a 18. Valentin-napi páros teniszverseny

A kifejezetten pártsemleges teniszbajnokságon, melyet a hétvégén rendez a Magyar Borok Útja Rallye, hagyományosan közéleti személyiségek, politikusok, sportolók, művészek, újságírók vívnak egymással páros mérkőzéseket.

A 18 éve zajló sportrendezvény célja, hogy a társadalmi párbeszédre, a sportolásra hívják fel a figyelmet a szervezők. A cél, hogy mindenki jól érezze magát, függetlenül a társadalmi hovatartozástól és véleménytől, amit egyébként képviselnek. Mindenki a sportért rajongva jön el teniszezni.

„Különböző pártszimpátiájú, különböző nézőpontú emberek gyűlnek össze békésen, barátságosan teniszezni” –  mondta Megay Róbert versenyszervező.

A teniszverseny mottója, a „Szeressük egymást gyerekek” továbbra is híven tükrözi a rendezvény baráti jellegét, hiszen ezen a napon messze elkerülik a teniszpályát az egymással szemben álló politikai nézetek. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a politikus-válogatottban együtt küzd a győzelemért a kormány és az ellenzék is - olvasható a cég honlapján.

Idén a versenyen többek között megmérkőzik Pintér Sándor belügyminiszter, Stumpf István alkotmánybíró, dr. Bárándy Péter jelenlegi ügyvéd, egykori belügyminiszter, Balázs György magyar teniszező.

Február 13-án reggel 8:45-kor lesz a megnyitó, majd délután 3 óráig zajlanak a páros mérkőzések a Tabáni Tenisz Centrumban. Ezt követően este 7 órakor a Pesti Vigadóban, a főváros egyik legelegánsabb rendezvényhelyszínén kerül sor egy gála keretében a díjak átadása.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez